Aktuális

Döbbenet: Maugliként élt a kislány

Bors

Létrehozva: 2013.06.10.

Az afrikaiak azt suttogták róla, hogy érti az állatok nyelvét. A francia fotósházaspár gyereke, Tippi Degré tényleg tudhat valamit, tíz évig élt, játszott együtt a vadállatokkal, de soha egyetlenegy sem harapta meg.

Tippi Degré Afrikában született, egy francia származású fotósházaspár szerelmének gyümölcseként, és ott is élt egészen tízéves koráig. A szőke lánykáról már totyogó pelenkás korában kiderült, hogy különleges kapcsolata van az állatokkal.

Tippi kétéves koráig óriási békákat és veszélyes kígyókat ölelgetett, később már szurikáták, rókák és gazellák voltak a barátai.

Ahogy cseperedett, egyre érdeklődőbb lett, hét­éves kora körül már páviánok, párducok és oroszlánok voltak a legjobb barátai.

– Elképesztő az a kapcsolat, amit kialakított az állatokkal – mondja Tippiről az édesanyja, Sylvie azon a könyvbemutatón, ahol először találkozhatott a nagyközön-
ség Tippi afrikai kalandjainak nyomtatott változatával, a By Book of Africa című, gyönyörű képekkel illusztrált könyvvel.

– Mintha tényleg beszélt volna hozzájuk. A fotókon szereplő állatok vadak, emberrel alig találkoztak. Ennek ellenére egyetlen vadállat sem viselkedett agresszíven Tippivel, sőt! A találkozásuk ­har­madik percében már boldogan játszottak együtt. Elképesztő volt látni anyaként és persze fotósként is. Büszke vagyok a lányomra, és hálát adok a sorsnak, hogy ilyen kalandokban lehetett részünk.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727413
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727413
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség