Celeb

Sarka Kata: nem vagyok celeb

T.H.

Létrehozva: 2013.06.09.

A Kék Cápák kézilabdázójaként akár éljátékos is lehetett volna, ám egy súlyos sérülés közbeszólt. Tizennyolc évesen egy szépségversenyen lett közismert, majd szerelembe esett Hajdú Péterrel. Két gyermek édesanyjaként többre vágyott a házitündér szerepénél; ma cégtulajdonos üzletasszonyként irányítja a hazai szépségversenyek piacát. Hisz az örök szerelemben, imádja a síelést és utálja a megbízhatatlanságot. 

Mit gondol a celebségről?

Utálom ezt a szót. Sem sztár, sem celeb nem szeretnék lenni. Tizennyolc évesen elindultam egy szépségversenyen, mert fiatal nőként szerettem volna visszaiga­zolást kapni magamról, de so­ha nem jelentkeztem valóság­show-kba. Persze tudom, hogy Petivel együtt kaptam egy csomagot, de én nem akarok ezen a jogon érvényesülni. Nem ezért választottam őt.

Ön szerint az emberek többsége mit tart Sarka Katáról?

Tudom, hogy van egy negatív előítélet velem szemben, de nem értem az okát. Akik ismernek, tudják, én nem az az üres celebfeleség vagyok, mint amilyennek sokan gondolnak. Azzal mit lehet kezdeni, amikor névtelenség mögé bújó emberek fröcsögnek rád igaztalanul?

Miért olvassa?

Szerintem fontos. Minden ismert embernek kötelezővé tenném. Olykor visszaránt a valóságba, észhez térít. Volt idő például, amikor belementem méltatlan nyilvános vitákba méltatlan emberekkel. Rájöttem, igazuk van a kommentelőknek, hogy ez rossz út, és ezután kimaradtam a hasonló perlekedésekből. Aztán amikor felszaladt rám csaknem húsz kiló, akkor a beírások után kaptam észbe, hogy hoppá, hiába érzem magam így jól, oda kell figyelnem!

Ha ezeknek az embe­reknek elmondhatná, hogy milyen is az igazi Sarka Kata, mi lenne az első három szó, amit mondana?

A gyerekeim, a férjem, a munkám.

Mindez körbeveszi önt, de önmagáról mit mondana?

De hát ez én vagyok! Az én életem. Így, ebben a sorrendben. A két gyerekem, akik az életemnél is fontosabbak. Imádok velük lenni, de azt is éreztem, kell egy olyan terület, egy olyan munka, ahol bizonyíthatok. És Peti, akivel mindenben egyezünk. A gondolkodásunk, az elképzelésünk a gyereknevelésről. Ő az az ember, akivel le fogom élni az életemet.

Ilyen biztos benne?

Az esküvőnkön, a Bazilikában, Isten előtt fogadalmat tettem, hogy jóban-rosszban kitartok. Hogyan szeghetném meg ezt az ígértet?

Nem mindenkinek ilyen jó a véleménye a férjéről…

Néhányan az életüket tették arra, hogy mindenféle rosszat elmondjanak róla, de Péter jó ember, hihetetlenül empatikus, szociálisan érzékeny. Nagyon sok emberen segített. Volt, hogy egy donor a műsor után jelentkezett, megmentve egy ember életét, másnak elvitte a víz a házát, a műsor után gyűjtés indult…
A Frizbi ő maga, és én úgy érzem, igaztalanul bántják őt.

Amikor a gyerekeit neveli, az anyai mintát követi?

Nekem gondtalan, felhőtlen, boldog gyerekkorom volt, ha beteg voltam, anyu és apu felváltva ült az ágyam mellett. Ahogyan engem nem bántottak soha, úgy én sem lennék képes megütni a gyerekeimet. És anyuék mindent alárendeltek annak, hogy él­sportoló lehessek. A Ceglédi Kék Cápák átlövője voltam, és ha nincs egy súlyos vállsérülés, akkor az első osztályba is eljuthattam volna. A pályán mindig kibújtam a szorításból, minden helyzetből képes voltam gólt elérni.

Mi a legszerethetőbb tulajdonsága?

Azt hiszem, hogy velem könnyű az élet. Velem például nehéz összeveszni.

A munkájában sem? Ma már a magyarországi szépségversenyeket mene­dzselő társaság vezetője. Milyen főnök?

Igyekszem elkerülni a konfliktusokat. Inkább megoldom magam. De a megbízhatatlansággal nem tudok mit kezdeni. Nálam az adott szó olyan, mint a legszigorúbb szerződés. Megdöbbent, elszomorít, amikor másnál nem ezt tapasztalom.

Ha egy jó tündér teljesítené három kívánságát, mit kérne?

Hú, nagyon nehezet kérdezett… Valami konkrét célt vár? Szeretném nagyon sikeressé tenni a magyarországi szépségversenyeket, szeretném bebizonyítani, hogy üzletasszonyként képes vagyok nagy eredményeket elérni. Ez azonban csak másodlagos. Mert legfőképpen azt kérném, amiért mindennap imádkozom is. Hogy mi, négyen, Petivel és a két gyerme­künkkel maradjunk meg együtt egymásnak örökké!
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713599712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146247_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713599712
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713599712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713599712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak