Sport

Robben még nem járt templomban

Bors

Létrehozva: 2013.06.09.

Tavaly a Chelsea elleni BL-döntő gyakorlatilag rajta ment el. Az idén viszont ő lőtte a 89. percben a mindent eldöntő gólt. A holland focista, Arjen Robben 372 nap után lúzerből hős lett.

A Bayern München idén triplázó (BL, bajnokság, német kupa) ­csapa­tának 33 esztendős holland sztárjával a Bild készített interjút. Íme, néhány érdekes részlet a beszélgetésből.

Amikor betalált a BL-döntő hajrájában a kapuba, jól hallhatóan azt kiabálta: ­istenem, édes istenem! Ilyen mélyen hívő ember?

Nem, éppen ellenkezőleg. Semmilyen szinten nem vagyok hívő, egyházi esküvőm sem volt. Sőt, talán hihetetlen, de tény: életemben nem voltam még templomban.

Így tényleg nem értjük az ünneplés módját...
Ez szakadt ki belőlem, annyit jelentett: ez hihetetlen, csodálatos. Lehet, hogy a futball istene mégiscsak létezik valahol?

Hollandiában a nagy siker után nem akarták királlyá koronázni?

Ugyan már, van nekünk királyunk. Vilmos és Maxima jó emberek, klassz pár.

Ők nemrégiben találkoztak Angela Merkellel, csakúgy mint ön, a londoni BL-döntő eredményhirdetésénél. Nagy élmény volt?

Persze, s azt sem bánom, hogy velem csak kezet rázott a kancellár asszony, puszi, ha jól emlékszem, csak Bastian Schweinsteigernek járt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget