Sport

Vanczák nem ájul el magától

S. T. R.

Létrehozva: 2013.06.08.

Vanczák Vilmos egyre inkább elhalkítja a kritikusait. A korábban meglehetôsen sokat szapult védő nemcsak egyre jobban játszik a magyar fociválogatottban, hanem lassan fejeskirállyá válik. Kuvaitot is az ő góljával győztük le.

Reszkessetek, magyar csatárok? Jön Vanczák, a gólvágó?

Dehogy, egyáltalán nem kell félniük. Egyrészt nem újdonság, hogy betaláltam, másrészt a magyar válogatottnak nagyszerű támadói vannak.

Csak éppen amíg ők minden helyzetet kihagytak csütörtök este, addig ön csodásan befejelte a kapufa mellé.

Ki kell használni, hogy kiváló beadások érkeznek Dzsudzsák Balázstól, Hajnal Tamástól, vagy most például Kanta Józsitól.

Képzelje csak el, ha a szeptemberi, románok elleni vb-selejtezőn egy egyes állásnál bebólintja két perccel a vége előtt…

Nem hangzik rosszul.

Akárcsak az, hogy immár túl van hetven válogatottságon. Ha így folytatja, meg sem áll százig.

Nem gondolok ennyire előre, most még csak a hetvenötödik foglalkoztat. Hatalmas büszkeség számomra, hogy lassan egy évtizede tagja lehetek ennek az együttesnek, most pedig különösen élvezem a jelent.

Ünneprontó leszek: volt olyan időszak, amikor nem mindenütt gyújtottak örömtüzeket, hogy Vanczák Vilmos válogatott futballista.

Tisztában vagyok vele, hogy több újságcikk poénkodott a személyemmel, s bár ezt sohasem volt jó olvasni, nem vettem a szívemre. Megvan az a tulajdonságom, hogy, ha jól megy a foci, akkor sem szállok el, és a kritikát is a helyén tudom kezelni.

A Kuvait elleni meccset hogy értékeli?

Nem volt az igazi. Rossz játékkal győztünk.

Még szerencse, hogy a jobbhátvéd a legjobb helyen volt az ötvenhetedik percben.

A győztes gól csak megszépíti a nyaralásomat. A következő két hétben bepótolom, amire mostanában nem jutott idő, és a családommal végigjárom a rokonokat. Június tizenhetedikén viszont már Svájcban lesz jelenésem. Még egy év van vissza a sioni szerződésemből. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713410410
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139381_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Mentális egészségét félti Molnár Áron – egy időre leáll a noÁr mozgalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136897_auto_resized.jpg
ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139487_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Belga kormányfő: Minden félnek önmérsékletet kell tanúsítania!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713410410
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713410410
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713410410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139152_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Gratulálok” – Vastag Csaba és felesége videóval jelentette be a várva várt örömhírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713410410
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget