Vanczák nem ájul el magától

Reszkessetek, magyar csatárok? Jön Vanczák, a gólvágó?

Dehogy, egyáltalán nem kell félniük. Egyrészt nem újdonság, hogy betaláltam, másrészt a magyar válogatottnak nagyszerű támadói vannak.

Csak éppen amíg ők minden helyzetet kihagytak csütörtök este, addig ön csodásan befejelte a kapufa mellé.

Ki kell használni, hogy kiváló beadások érkeznek Dzsudzsák Balázstól, Hajnal Tamástól, vagy most például Kanta Józsitól.

Képzelje csak el, ha a szeptemberi, románok elleni vb-selejtezőn egy egyes állásnál bebólintja két perccel a vége előtt…

Nem hangzik rosszul.

Akárcsak az, hogy immár túl van hetven válogatottságon. Ha így folytatja, meg sem áll százig.

Nem gondolok ennyire előre, most még csak a hetvenötödik foglalkoztat. Hatalmas büszkeség számomra, hogy lassan egy évtizede tagja lehetek ennek az együttesnek, most pedig különösen élvezem a jelent.

Ünneprontó leszek: volt olyan időszak, amikor nem mindenütt gyújtottak örömtüzeket, hogy Vanczák Vilmos válogatott futballista.

Tisztában vagyok vele, hogy több újságcikk poénkodott a személyemmel, s bár ezt sohasem volt jó olvasni, nem vettem a szívemre. Megvan az a tulajdonságom, hogy, ha jól megy a foci, akkor sem szállok el, és a kritikát is a helyén tudom kezelni.

A Kuvait elleni meccset hogy értékeli?

Nem volt az igazi. Rossz játékkal győztünk.

Még szerencse, hogy a jobbhátvéd a legjobb helyen volt az ötvenhetedik percben.

A győztes gól csak megszépíti a nyaralásomat. A következő két hétben bepótolom, amire mostanában nem jutott idő, és a családommal végigjárom a rokonokat. Június tizenhetedikén viszont már Svájcban lesz jelenésem. Még egy év van vissza a sioni szerződésemből.