Celeb

Nem semmi: kétmilliós ruhában bulizik Győzike lánya

ozs

Létrehozva: 2013.06.07.

Gáspár Győző egy kétmillió forintos ruhakölteményt hozatott elsőbálozó lányának Amerikából. Evelin méregdrága estélyije Jennifer Lopez egyik fellépőruhájának szakasztott mása.

Gáspár Győző és családja két év önkéntes száműzetés után a jövő heti VIVA Comet-gála vendégeként mutatkozik újra együtt a nagy nyilvánosság előtt.

Győzike úgy gondolta, a visszatérésüknek nagyot kell szólnia. Ezért a bomba nővé cseperedett Evelin lányának egy kétmillió forint értékű ruhakölteményt hozatott Amerikából, kimondottan erre az alkalomra.

– Elsőbálozó leszek, mert koromnál fogva még sosem vehettem részt semmilyen gálán. Nem mindegy, hogy miben vonulok végig a szüleimmel a vörös szőnyegen, ezért apa egy ugyanolyan hófehér ruhát rendelt, amilyet Jennifer Lopez viselt az American Idol döntőjében. A hozzá illő csodaszép karkötőt és nyakéket is kiválasztottam már a különleges cipővel együtt – újságolta a Borsnak Evelin, aki nemcsak a nagykorúvá válását ünnepli majd a gálán, hanem saját búcsúbuliját is megtartja.

– Bár a Comet napjára esik a 18. születésnapom, mégsem azt ünneplem meg apuékkal, hanem a búcsúbulimat. A vakáció helyett ugyanis idén is a sulit választom, visszamegyek a másodikat befejezni Miamiba. Ugyanoda fogok járni, ahol tavaly tanultam – árulta el Evelin.

Győzike meghatottan magyarázta, mekkora boldogságot jelent számára, hogy lánya egy méregdrága ruhában ünnepelheti felnőtté válását.

– Az emberek ducinak könyvelték el a lányomat. Evelin azóta 190 centi magas, vékony, igazi csaj lett. Amikor először megláttam a Jennifer Lopez-ruhában a próbán, nem mertem elhinni, annyira gyönyörű volt.

Egyéb ajándékot nem is kap tőlünk, mivel ez már nem divat Gáspáréknál. Ha ez a ruha nem lenne ennyire drága, akkor még meg is venném neki. 2008-ban egy percet sem gondolkodtam volna, mert akkor még jól futott a szekerünk – morfondírozott a büszke apa, aki nemcsak a költekezésből vett vissza, hanem a harsány öltözködési stílusán is finomított az elmúlt évek alatt.

– Megmondom őszintén, kicsit visszafogottabbra vettem a stílusom, mivel már sajnos nem huszonöt éves vagyok.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713485711
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139931_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Irán elkövette a kikényszerített hibát, így már szabadon támadható

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713485711
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713485711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713485711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141547_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hoppá, Budapesten látták a The Walking Dead sztárját

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók