Celeb

Feljelentették Schobert Norbit

Bors

Létrehozva: 2013.06.05.

Egy ismeretlen feljelentő azzal vádolja a fitneszgurut, félrevezeti az UpDate termékek fogyasztóit azzal, hogy az ételeknek köszönhetik a fogyást és az elhízásos diabétesz megelőzését. Norbi nyugodt szívvel áll a vizsgálat elé.

Nem csitulnak a kedélyek a Schobert Norbi által kifejlesztett szénhidrát-csökkentett ételek körül, hiába bizonyították már több alkalommal klinikai vizsgálatok, hogy az UpDate termékek kifejezetten jó hatással vannak a vércukorszint alacsonyan és állandó mértéken tartásában, valamint sikeresen fogynak vele.

Norbi még márciusban termékdíjat is kapott a legnevesebb szakmai társaságtól.

A Bors információi szerint decemberben, míg Norbi kórházban volt, újabb feljelentés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz. A névtelen bejelentő szerint Norbiék becsapják a vevőiket, hiszen azt állítják, hogy aki UpDate terméket fogyaszt, az le fog fogyni, és megelőzheti az elhízásos diabéteszt is. Schobert már meg sem lepődik az újabb vizsgálaton.

– Ismét szedhetjük össze a papírokat és a bizonyítékokat. Amíg decemberben a kórházban feküdtem, a konkurencia jó kis feljelentést írt – ­magyarázza Norbi, majd folytatja: – Sosem állítottuk, hogy konkrét termék ezt vagy azt okoz, mi az életmódváltásban hiszünk, ennek eleme a diétás termék és a mozgás. A kevesebb szénhidrátterhelés segíti megelőzni az elhízásos diabéteszt. Ez tény!

Azt mondjuk, hogy ha valaki a termékeink fogyasztása mellett az ajánlásainkat elfogadva hajlandó életmódot váltani, és rendszeresen sportol, akkor megelőzheti a diabéteszt, és fogyni is fog.

Becsatoltuk az összes termék laborvizsgálatát, az Európai Dietetikusok Szövetségének állásfoglalását, amely alapján ilyen termékekre senki más nem végzett klinikai vizsgálatot. Állunk a vizsgálat elé, és bízunk benne, hogy a GVH-vizsgálat – nem ítélet – végén nyugalmunk lesz, és bebizonyítjuk a munkánk értékét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132048_auto_resized.jpg
origo.hu

A gusztustalan argentin kapus már megint bemutatta az év védését - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713263110
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131077_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713263110
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői