Celeb

Bálint Antónia a botrányokból él

Létrehozva: 2013.06.05.

Rossz perceket okoz neki, hogy a magánélete címlapokon szerepel – de ennek is köszönheti a munkáit. A reklámozók azokat keresik, akikkel sokat foglalkozik a sajtó.

Bereczki Zoltán a magánéleti balhéinak köszönhetően nyerte el egy reklám főszerepét – írta nemrégen a Bors.

A megbízást egy külföldi stábtól kapta, amelynek tagjai Magyarországon járva egyszerűen beütötték a Google keresőbe három népszerű férfiénekes nevét, és az nyert, akire a legtöbb találat jött. Nem túlzás tehát azt állítani: a válása körüli hercehurca végül forintokat hozott a színésznek.

Bálint Antónia is sokszor szerepel címlapon, Zolihoz hasonlóan a magánéletével kapcsolatban. A szépségkirálynőnek ez rengeteg dühös percet okozott, most mégis elégedett lehet, mert a rivaldafénynek köszönhetően munkát kapott.

– Az egyik taxitársaság keresett meg azzal, hogy legyek egy időre a cégük arca – meséli Toncsi. – Nem ritka az ilyen jellegű felkérés, de nem ez a főprofilom, műsorvezetőként dolgozom. Emellett jönnek reklámfelkérések is, melyeket mi, közszereplők – kétségtelen – többek között a sok címlapos szereplésnek köszönhetünk – teszi hozzá.

– Ez kétélű fegyver, hiszen komoly érzelmi nyomás alatt vagyunk, senki sem szereti kiteregetni a magánéletét, és olyan cikkeket olvasni magáról, amelyek negatívak vagy nem igazak. De ezt is muszáj elviselnünk, együtt jár a közszerepléssel. Nem túlzok, ha azt mondom, egy-egy reklámszerződés kárpótlás a sorstól.

Antóniától azt is megkérdeztük, hogy jól meg lehet-e élni az ilyen alkalmi munkákból?

– A cég méretétől függ, hogy mennyi pénzt kap az ember egy reklámszerepésért vagy hogy az arcát adja. Ezek más-más kategóriák, már ami a bérezést illeti – mondja Toncsi. – Nem lehet meggazdagodni ezekből a mun­kákból. Egy reklámkampány csak egyszeri bevételt jelent, vagyis az embernek hosszú hónapokra előre kell látnia az életét, hogy tervezni tudjon, két munka között pedig ügyesen megfogni a pénzt. Hogy őszinte legyek, nem ismerek ebben az országban senkit, aki meggazdagodott volna csak a reklámszerződéseiből.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában