Celeb

A Schobert-cég kasszáját Lara kezelheti majd

Létrehozva: 2013.06.03.

Felosztja gyerekei között Update birodalmát Schobert Norbi és Rubint Réka. A fiúk az üzleti életben állnak majd helyt, a tudatos Lara pedig a pénz kezelője lehet.

Schobert Norbi és Rubint Réka hosszú évek kemény munkájával teremtette meg magának azt a vállalkozást, amely életük végéig gondtalan életet biztosít nekik és családjuknak. Természetes, hogy a felépített birodalmat később gyermekeik kezébe adják majd tovább. A kis Lara még csak ­ki­lenc­éves ugyan, de már azonosulni tud azzal az üzleti szellemmel, amelyet szüleitől lát.

– Könnybe lábadt a szemem, amikor képekről néztem vissza, ahogy Lara ­aero­bik­edzést tart a többieknek az ­osztálykiránduláson – kezdte a Borsnak Réka, aki soha nem noszogatta lányát, hogy kövesse a példáját. S hogy mi lesz majd az ületi életben?

– Az üzleti ügyek intézésére Zalán és Norbika lesz a legalkalmasabb, de korai erről beszélni, hiszen nagyon picik még. Igaz, Zalánon már most látom, hogy rendkívül megfontolt, Norbikának pedig jó meglátásai vannak, ritkán szól, de annak súlya van. Lara tudatos, amit tőlem örökölt.

– Ő lesz az üzleti kassza őre, mivel ­ki­fejezetten ügyesen kezeli a pénzt. A kapott zsebpénzt mindig nagyon jól beosztja, nem költ meggondolatlanul, aminek nagyon örülünk Norbival.

– Nagyon jó testvérek, és ha hárman összekapcsolódnak ebben az üzleti birodalomban, nagyon sokra vihetik, akár nemzetközi szinten is. Amit mi most építünk, az övék lesz.

Milliárdos fitneszguru

Schobert Norbi ma a 150 leggazdagabb magyar egyike. Sikerei akkor kezdődtek, amikor a tévén keresztül mozgatta meg az embereket. Kazettát adott ki, majd belevághatott az ételforgalmazásba is. Cége – az immár több országban is jelen levő Norbi Update International – ma már milliárdokat ér.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513310
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143028_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lőw Zsolt a Mandinernek elárulta, jön-e Újpestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513310
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”