Aktuális

Titokban tartják, milyen vallomást tett az éjszaka császára

GJ

Létrehozva: 2013.05.31.

Megszüntette a bíróság V. László előzetes letartóztatását, és elrendelte a házi őrizetét. V. László az elsőrendű gyanúsított a rendőrtisztek megvesztegetési ügyében.

Szabadlábra helyezték V. Lászlót, miután vallomást tett. Mint ismeretes, ellene és társai ellen bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt nyomoznak.

Az ügy a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött tavaly februárban. Május végén fogták el az első gyanúsítottakat. V. Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyben üzleti érdekeltsége volt, azokat irányította.

A rendőrség szerint neki dolgozott V. István, akinek a feladata az volt, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, és a konkurens szórakozóhelyeken a rendőrök razziákat tartsanak.

V. László előzetes letartóztatását tegnap megszüntették, helyette házi őrizetet rendeltek el, feltételezett társai azonban továbbra is rács mögött maradnak. – Az előzetes letartóztatás nem lehet előrehozott büntetés.

Az ügyészség álláspontja szerint a szökésnek, az elrejtőzésnek és a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélye továbbra is fennáll, ez azonban enyhébb intézkedéssel is elkerülhető, így elegendő a házi őrizet – nyilatkozta a Bors kérdésére Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

A házi őrizet betartását a V. László mozgását nyomon követő technikai eszköz, úgynevezett karperec alkalmazásával biztosítják. A szerkezet tényleges felszereléséig pedig a rendőrség napi 24 órás ellenőrzést tart. A szóvivő hozzátette: V. László többször érdemi vallomást tett, de ennek tartalmát egyelőre nem közlik.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714999508
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714999508
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714999508
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714999508
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya