Sport

Dzsudzsák Balázs Moszkvában ragad?

Turcsik Norbert

Létrehozva: 2013.05.28.

Dzsudzsák Balázs lemaradt az európai kupaindulásról a Dinamo Moszkvával. Ambícióit ismerve a legdrágább magyar futballista ennél többre vágyik. Utánajártunk: vajon csapatot vált a nyáron?

Szívesen látnám őt az Interben - Ferenczi István a barát

– Balázsnak nem kell idegeskednie, hiszen akkor sem dől össze a világ, ha marad a Dinamóban. Sajnálja, hogy az utolsó fordulóban érthetetlen eltiltása miatt nem tudta EL-induláshoz segíteni csapatát, de nincs miért szégyenkeznie.

Ugyan nem rúgott olyan sok gólt (ötöt – a szerk.), mint korábban a PSV-s idényeiben, rengeteget fejlődött Moszkvában. Ismerem, nem elégszik meg azzal, hogy jól keres, szeretne még jobb csapatban futballozni, és biztos vagyok benne, lesz érte jelentkező. Mivel az Internazionale a kedvencem, szívesen látnám őt az olaszoknál.

Keressük a továbblépés lehetőségét - Vörösbaranyi József a menedzser

– Balázsnak még két évig élő szerződése van a Dinamóval, jól érzi magát, de nyitott a váltásra. Megoldódtak a beilleszkedési gondjai, sőt mára kinőtte magát, a csapat erőssége lett, elismerően beszélnek róla Oroszországban. Persze az elmaradt európai kupaindulás, a szerzett gólok, gólpasszok száma miatt van benne hiányérzet.

Mivel Balázs ambiciózus, szeretne olyan csapatban játszani, amely a BL-ben vagy EL-ben szerepel, de egyelőre megjósolhatatlan, hogy a nyáron lesz-e olyan jelentkező, aki hajlandó jelentős összeget költeni a kivásárlására. 

Folyamatosan játszik, ez a lényeg - Egervári Sándor a kapitány

– Dzsudzsák nem hozott rossz döntést, amikor a Dinamóba igazolt. Erős bajnokságban futballozik, ráadásul folyamatosan, ami a válogatott szempontjából a legfontosabb. Kiverekedte magának a megbecsülést, meghatározó játékosa lett a csapatnak. Hosszabb távon azonban a komfortérzés is sokat számít, és csakis Balázs tudja, hogy az érzelmei ezen a téren mit diktálnak, menjen vagy maradjon.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715730
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik