Celeb

Óriási divatbakikat követtek el Cannes-ban - fotókkal

Bors

Létrehozva: 2013.05.26.

Cannes városa a film mellett a divattal is egybeforrt, hiszen nem lehet akármilyen öltözékben megjelenni a vörös szőnyegen. Persze volt, akinek idén sem sikerült megtalálnia a hozzá legjobban illő ruhadarabokat.

Akik hibáztak

Jessica Biel vakon bízott stylistjában, így fel sem tűnt neki, hogy kígyónyakláncában valamint tollas ruhájában úgy nézett ki, mintha kitömött madarakat viselne magán.

Kirsten Dunst próbálta ötvözni a klasszikus és a modern divatot, de a fekete-fehér virágmintákkal ellátott ruhájában a vörös szőnyeg helyett inkább egy vámpírfilmben kellett volna szerepelnie.

Milla Jovovich modellként és színésznőként büszke lehetne testére, ám ezzel a fekete ruhával mintha direkt azzal kérkedne, hogy nem áldotta meg a sors nagy keblekkel.

Liv Tyler sem az ízlésével lett híres Hollywoodban, és virágmintás ruhájával sem győzte meg a kétkedőket, ráadásul a magassarkúját is a kezében fogta, aminek köszönhetően az egész filmszakma megcsodálhatta rémisztő lábfejét.

Julianne Moore-nak nemcsak lila ruhája volt borzalmasan előnytelen, de a megfelelő cipőt sem sikerült hozzá megtalálni, ugyanis az egyébként csodaszép színésznő lábujjai látványosan kilógtak cipőjéből, ami nemcsak hogy kényelmetlen, de elborzasztó látványt is nyújtott. 

Nicole Kidman még Cannes előtt lenyűgözte a közönséget egy csodálatos hófehér ruhával, viszont magán a vörös szőnyeges antrén hercegkisasszonynak öltözött. A celofánhatású ruha úgy nézett ki, mintha kis papírokat ragasztottak volna rá. Egy másik estén pedig csókos szájak díszítették a ruháját, ami még
Cannes-ban is kicsit túlzás.

Akiknek sikerült

Carey Mulligan, a Nagy Gatsby című film üdvöskéje Justin Timberlake-et választotta alkalmi kísérőjének, a szmokingos férfi mellett csodálatosan festett az egyszerű, fekete-fehér ruhában. A 27 éves színésznő az egyszerűség híve, és a kifinomult stílusához megfelelő öltözéket választott.

Rosario Dawson az idén egyszer sem hibázott Cannes-ban, ébenfekete bőréhez egyszer egy mélyen felvágott fehér ruhát választott, amiben majdnem mindenét megmutatta, egy másik alkalommal pedig egy 80-as éveket idéző csillogó aranyruhában bizonyította, hogy nemcsak színésznőként, hanem divat-ikonként is megállja a helyét.

Jane Fondáról senki nem mondaná meg, hogy már a 75. életévét tapossa. A színésznő ilyen idősen sem fél testhez álló ruhadarabokat felvenni, és a merész színektől sem riad vissza az egykori fitneszguru.

Marion Cotillard szinte mindig kifogástalanul néz ki, cannes-i összeállításában úgy festett, mintha egy festményről lépett volna elő.

Sharon Stone keményen állja a sarat az idő múlásával szemben, és minden alkalommal éppen megtalálja a vékony határvonalat az ízléstelenség és a szexiség között. Magasan sliccelt, hát nélküli és mélyen kivágott ruhájában sok fiatal sztárt is elhomályosított.

Cannes abszolút győztese egyértelműen az ifjú Emma Watson volt. A Harry Potter-filmek sztárja nővé lett, és Franciaországban is olyan ruhát választott, ami minden előnyös tulajdonságát kihangsúlyozta. Watsont egyszerű, de mégis nagyszerű ízléssel áldotta meg a sors.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713590112
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713590112
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713590112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713590112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában