Sport

Fél év alatt világbajnok testépítővé gyúrta magát a házaspár

Létrehozva: 2013.05.26.

Don Akim és Rosanna Be-ckett az első házaspár, amely ugyanazon a testépítő-világbajnokságon nyerni tudott. A brit pár az év elején kezdte el a sportágat.

Döbbenetes, de igaz: a 43 éves Don és a 33 esztendős Rosanna alig öt hónapja foglalkozik a testépítéssel behatóbban, előtte csak a saját kedvtelésükre edzettek.
– Az év elején kerestem egy bikinidiétát az interneten, miközben rábukkantam a miami világbajnokságra – mesélte Rosanna a Daily Mailnek. – Don tudta nélkül beneveztem, és attól fogva heti 14 órát edzve készültünk a megméretésre.

A viadal zsűrije nem tudta, hogy Don és Rosanna házaspár, volt nagy meglepetés, amikor ez kiderült. Elsőként Rosanna lépett színpadra, és nyert, ez erőt adott a férjének, aki két kategóriában, a normál Fitness Modell versenyen és a negyven éven felüliek kategóriájában is győzött.

– Mindig nagyon odafigyeltünk magunkra – folytatta Rosanna –, sokat  edzettünk, de külön-külön, hogy a kislányunk, Carmen ne maradjon egyedül. Tudjuk, hogy a test előbb-utóbb elkezd öregedni, ez ellen próbálunk harcolni, de abszolút tiszta módszerekkel. Ez a siker most lendületet adott nekünk, ezentúl rendszeresen fogunk indulni különböző viadalokon.

Nagyon jól sült el, hogy mindketten nyertünk, őszintén szólva rettenetesen bántott volna, ha én nyerek, de Don nem ér el sikert. Miután győztem, egyáltalán nem mutattam az örömömet, hogy Don tudjon figyelni az ő feladatára.

A bajnokok egyébként nyolc éve találkoztak egy norwichi klubban, jelenleg Loewstoftban élnek, Rosanna táncos, Don hajógyári munkásként dolgozik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135298_auto_resized.jpg
origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713299111
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!