Celeb

Stohl újra a bíróságon: minden igaz, amit írtam

B. M.

Létrehozva: 2013.05.23.

Ma kezdődött az első tárgyalása annak a polgári pernek, amelyet jó hírnév megsértése miatt indított a Budapesti Fegyház és Börtön Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró ellen a Magyar börtönpokol című könyvük miatt. A színész állítja, csak az igazság jelent meg a könyvben.

Stohl András és Szalai Vivien együtt érkeztek a bírósági meghallgatásra, mely során a törvényszék azt tárgyalta a Magyar börtönpokol című közös könyvük megsértette-e a Budapesti Fegyház és Börtön jóhírnevét. Szalai sötétkék ruhában, Stohl fekete színű öltönyben érkezett az első tárgyalásra, amit hatalmas médiaérdeklődés övezett.

Az újságíró és híresség feszülten ült a tárgyaláson, melyen keresztkérdésekkel bombázták őket. Azonban Stohl végig állította, minden szaváért vállalja a felősséget, elmondása szerint minden igaz, ami a könyvben megjelent.

Szalai Viven, a könyv szerzőjeként jegyzett újságíró vallomásában elmondta, a könyvben csak stilizáló, szerkesztői munkát végzett. Épp ezért őt szerinte semmilyen – pláne anyagi – felelősség nem terheli. Bár a könyv borítóján nagy betűkkel szerepel a neve, ő azt mondta, nem volt beleszólása a borító készítésébe.

A tárgyalás négy órakor véget ért, a per októberben folytatódik tanúmeghallgatásokkal.

Mint ismert, a Stohl András öthónapos börtönélményeit összefoglaló kötet kiverte a biztosítékot a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságánál, amely feljelentést tett: szerintük ugyanis a kötetben számos valótlan állítás szerepel, amely hamis színben tünteti fel a szervezetet és dolgozóit.

A bv keresete szerint a tavaly ősszel megjelent könyv hátrányosan érinti a felperes társadalmi megítélését is, ezért arra kéri a törvényszéket, hogy kötelezze nyilvános bocsánatkérésre és ötmillió forint megfizetésére az alpereseket, és elvárja a kötet betiltását is.

Mint ahogy a Bors korábban beszámolt róla, a bv a polgári mellett büntetőeljárást is kezdeményezett Stohl András és a könyv szerzője ellen. A Nem­zeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Osztálya nyomoz a rágalmazás miatt indított ügy­ben, amelynek vége akár két évig terjedő szabadságvesztés is lehet Stohl számára.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/T20uwgw1Vknkf9wCkccFf15UwJipxUt9bE_Vf2iNVic/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5ZWUxYjNlMGJjZTQyOTBhYjM0ZWUyYzkzMjc0YTE3.jpg
Baleset

Felfüggeszthetik a forgatást: kamerák előtt szenvedett balesetet a legmókásabb színészünk