Celeb

Robert Pattinson elköltözött Kirstentől

Bors

Létrehozva: 2013.05.22.

Régóta folynak a találgatások arról, hogy a tinilányok elsőszámú kedvence, Robert Pattinson és az Alkonyat sorozat másik sztárja, Kristen Stewart kapcsolata már nem felhőtlen. Szakításukról most megdönthetetlen bizonyítékot szolgáltatott a Daily Mail.

Pár napja még csak találgattak az újságok, mára azonban bizonyossá vált, hogy (újra) szakított a Twilight filmek nagy szerelmespárja. Két kutyájával, Bearrel és Bernie-vel és egy kisteherautónyi bőrönddel hajtott el ugyanis vasárnap egykori szerelme, Kirsten Stewart kaliforniai otthonából Robert Pattinson.

A viharos távozás a fotósok figyelmét sem kerülhette el, akik a megdönthetetlen bizonyítékot szolgáltattak a kétkedőknek a híres "vámpírpár" szakításáról.

A párhoz közel állók szerint a szakítás inkább Kirstent viselte meg, aki depresszióba esett miután a fiú elhagyta.

- Kirsten el sem tudja képzelni az életét Rob nélkül, s már az is hihetlen fájdalmat okoz neki, ha csak arra gondol, hogy szerelmét mással látja majd - nyilatkozta egy barát a Daily Mailnek.

Robert és Kirsten négy éve jött össze, többször szakítottak is (például a lány hűtlensége miatt), ám minden nehézség ellenére újra és újra egymásra találtak. A filmek is összekötötték őket, de úgy látszik, már ez sem volt elég. Kapcsolatuk megromlásáról hónapok óta írtak már a lapok.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659014
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659014
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...