Sport

Raúl nem tudott volna a Barcelonánál játszani

jk

Létrehozva: 2013.05.22.

Raúl nem José Mourinho miatt hagyta ott a Real Madridot. A királyi klub legendás csatára a World Soccernek adott interjújában magyarázta korábbi klubcseréje hátterét. Kiderült, hogy többször is csábította a rivális Barcelona, ám soha sem tudott volna náluk játszani.

Bár mostanában divat lett José Mourinhóba rúgni, Raúl, a Real Madrid korábbi legendás csatára, mégsem állt be a mestert szapulók sorába. Sőt, a World Soccer magazinnak adott interjújában megvédi királyi csapattól távozó portugál szakembert.

– Már jóval Mourinho Madridba érkezése előtt eldöntöttem, hogy búcsút intek annak a csapatnak, amelyben igazi futballista lettem – árulta el a 35 éves spanyol csatár. – Egyszerűen változásra, új kihívásokra volt szükségem, s ezt meg is beszéltem Mourinhóval, aki megértette a döntésemet.

Raúl mellesleg arról is szólt, hogy a rivális Barcelona két ízben is ajánlatot tett neki, ám képtelen lett volna az ősi riválisnál játszani, hiszen az égvilágon minden Madridhoz, a Realhoz kötötte. Raúl szerint egyébként nincs benne tüske amiért, nem vehetett részt a 2008-as Eb-n.

– Nagyon sok jó játékos volt a keretben, én pedig tíz évig játszhattam a spanyol válogatottban, pechemre kimaradtam az Eb- és vb-sikerekből. De szurkolok a fiúknak, és reménykedek, hogy Spanyolország Brazíliában is megnyeri a vb-t.

Raúl egyébként arról is szólt, hogy a Juventus háromszor próbálta megszerezni, és csak azért nem írt alá, mert nem akarta Torinóba költözni. Nos, ehhez képest, elég messzire jutott a legendás madridi, mert 2010-ben a Realtól a gelsenkircheni Schalke 04-hez igazolt, majd tavaly a katari al-Szadd játékosa lett. Nyilván nem aprópénzért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145801_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja