Celeb

Bebe életveszélyben volt

Létrehozva: 2013.05.21.

A Back to Black frontemberének olyan magas volt a vérnyomása egy koncert után, hogy a szívinfarktus kerülgette.

Majdnem az életébe került stresszes életmódja és az állandó hajtás Bebének. 

— Korunk legnagyobb problémája a stressz, én sem kerülhettem el. Az állandó éjszakázás és pörgés az én szervezetemet is megviselte, és az sem tett jót a szív- és érrendszeremnek, hogy mindent nagyon sósan eszem — vallotta be munkatársunknak az énekes, akinek nagy szerencséje, hogy egy koncertjén olyan gyanús tüneteket mutatott, amelyeket orvos édesapja azonnal kiszúrt.

— Mindig is izzadós voltam a koncerteken, de azt hittem, csak azért, mert mozgok. Édesapám viszont egy fellépésen észrevette, hogy ennél sokkal többről van szó. Megmérte a vérnyomásom, 200/133 volt. Azóta már jártam kardiológusnál, aki gyógyszereket írt fel, és az életmódomat is megváltoztattam. Egy gyógygomba is segít kordában tartani a vérnyomásomat – folytatta Bebe, akit felesége, Kata terelget az egészségesebb élethez vezető úton.

– Figyel arra, hogy mit eszem, én pedig sportolok. Hetente többször bokszolok. A súlyomból 15–20 kilót szeretnék leadni. Máris sokkal jobban érzem magam! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194631_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715082309
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715082309
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193108_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715082309
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715082309
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715082309
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715082309
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam