Aktuális

Nagy koponyák óriási tévedései

Török Hanna

Létrehozva: 2013.05.19.

Az emberiség története tévedésekkel van tele. A legnagyobb koponyák is elvéthetik az irányt, amikor megpróbálják elképzelni a jövőt. Napóleon, Kelvin, Bill Gates – hosszú az olykor hatalmasat bakizó zsenik sora.

Bonaparte Napóleont nem lehet a fantáziaszegény hadvezérek közé sorolni. Ám amikor tudomást szerzett az amerikai Robert Fulton által tervezett gőzhajóról, és tanácsadói úgy vélték, ez a találmány segítheti a tengeri hadviselést, Napóleon – pestiesen szólva – kifakadt, és e szavakkal válaszolt a megkeresésre:

„Hogy képzelheti bárki, hogy egy hajó csak azért, mert máglyát gyújtanak a fedélzete alatt, a széllel és a hullámokkal szemben képes lesz előre haladni?”. A folytatás közismert. Napóleon és a gőzhajó későbbi sorsa egyaránt.

Lord Kelvin (1824–1907) korának egyik legkiemelkedőbb fizikusa volt. Az ő nevéhez fűződik az abszolút nulla fok (mínusz 273 Celsius-fok) fogalmának kitalálása, bevezetése, s nem mellékesen a Magyar Tudományos Akadémia is tiszteletbeli tagjává választotta.

A hőtan, az elektromosság és a mágnesesség professzoraként azonban mindvégig rendkívül elutasító volt a testen is áthatoló sugárzás tekintetében. „Be fog bizonyosodni, hogy a röntgensugár nem több, mint kitaláció” – mondta. Ehhez képest 1901-ben Röntgen felfedezése Nobel-díjat ért.

Érdemei elismerése mellett ne feledkezzünk meg Kelvin másik kolosszális tévedéséről sem: „a levegőnél nehezebb tárgyak sohasem fognak repülni”.

Hollywood annak is köszönheti sikerét, hogy az ott dolgozó producerek és rendezők mindig megérezték az idők szavát.

Nem sokkal a második világháború után az egyik legtekintélyesebb filmguru óriási bakot lőtt. Darryl F. Zanuck, a 20th Century Fox elnöke ugyanis 1946-ban kijelentette: „a televíziókészülék hat hónapnál tovább nem lesz képes megtartani a piacát. Az emberek hamar beleunnak majd, hogy éjszakánként egy pozdorjalemezből készült dobozt bámuljanak.”

De nem egyedül ő fogott mellé: a Toshiba óriáscég vezetője 1955-ben ezt találta mondani: „Japán túl szegény ahhoz, hogy lakói olyan luxust engedhessenek meg maguknak, mint a televízió”.

Egy évvel a világhódító Beatles megjelenése előtt azért az sem volt időtálló kijelentés, amit Dick Rowe, a Decca Records producere mondott 1962-ben, és amely szerint: „a gitárzene hamarosan kimegy a divatból”.

Bill Gates őrült tévedését – „640 kilobájt mindenki számára elég lesz” – sokszor idézték már, de azt kevesen tudják, hogy Neumann János, a számítógép atyja 1939-ben úgy vélte: „a számítástechnika elérte fejlődése határait”. Meggyőződésével nem volt egyedül. Thomas Watson, az IBM egyik vezetője 1943-ban ezt hangoztatta: „a virágzó világpiacon akár öt komputerre is lehet kereslet”.

Meglehet, azért gondolta így, mert akkoriban egy valamirevaló számítógép valóságos monstrumnak számított, amit jól jelez a Popular Mechanics magazin egyik 1949-es címlapja, amelyen ez szerepelt: „elképzelhető, hogy a komputerek a jövőben nem nyomnak majd 1,5 tonnánál többet”. Nem tévedett sokat.

Nagyjából akkorát, mint Sir William Preece, a brit postahivatal főmérnöke, aki 1876-ban kijelentette: „lehet, hogy az amerikaiaknak szükségük van telefonra, de nekünk biztosan nincs. Bővében vagyunk a futároknak.”

Megitta a jóslatát

Cikkünk forrásául Bakó Krisztián Okos emberek, kolosszális tévedései című könyve, a Wikipédia és a világháló számos más adatbankja szolgált; utóbbiról Robert Metcalf, a komputertudományok doktora 1995-ben ezt mondta: „az internet egy héten belül összeomlik”.

A derék amerikaiban, becsületére legyen mondva, volt annyi kurázsi, hogy két évvel később egy konferencián a tévedését tartalmazó cikket leturmixolta, majd megitta. Váljék egészségére!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713535812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot