Aktuális

Horror: felrobbant az implantátum, leesett a nő mellbimbója 18+

Bors

Létrehozva: 2013.05.17.

Több mint másfélmillió forintot elköltött arra az anyuka, hogy egy jelentős fogyás után felturbózza megfonnyadt melleit, de minden képzeletet felülmúlóan balul sült el a szépülési kísérlet. A beavatkozást Csehországban végeztette, hogy olcsóbb legyen, de így fizetett érte csak nagy árat igazán.

Azóta is rémálmai vannak a harmincéves Claire Rigley-nek, aki öt évvel ezelőtt szánta rá magát a mellműtétre.

A nottinghamshire-i asszonynak három gyereke van, és nemcsak a szoptatástól ereszkedtek meg a mellei, hanem mert korábban súlyosan el volt hízva volt és rengeteget fogyott, számolt be a Daily Mail.

Claire hallott róla, hogy Kelet-Európában olcsóbban el lehet végeztetni a plasztikai beavatkozásokat, ráadásul Angliában előbb várólistára került volna, ezért Csehországba, egy prágai orvoshoz utazott megműttetni magát. Az eredmény azonban horrorfilmbe illő lett.

Pár nappal az implantátumok beültetése után a nő arra lett figyelmes, hogy a mellbimbója mellett lyukak keletkeztek, és szivárog belőlük valami.

„Nem gondoltam rá, hogy bármi baj lehet, mert mindenki nagyon kedves volt, és úgy tűnt, minden jól sikerült. Csak amikor hazaértem, akkor kezdett valami folyni a mellemből. Felhívtam a klinikát, ahol megnyugtattak, hogy a csöveken keresztül biztos nem távozott minden folyadék, de ne aggódjak” - mesélte Claire.

Két-három nappal később azonban újabb lyukak jelentek meg a mellbimbója mellett, a melle sötét rózsaszín és fekete színt öltött, a bőre pedig természetellenesen feszült. Amikor az édesanyja meglátta, hogy néznek ki Claire keblei, nagyon megrémült: „Úristen, felrobban az implantátumod, azonnal kórházba kell menned!”

A sürgősségin gyors műtéttel eltávolították a nő megrepedt és fertőzött szilikonbetéteit, de addigra az már szörnyű károkat okozott.

„Borzalmasan néztek ki a melleim, nem volt semmi formájuk vagy tömegük,egy hepehupa rettenet volt a helyükön. Az egyik mellbimbómat elvesztettem, leesett” - írta le a szörnyű helyzetet Claire.

Eltorzult idomai miatt a nő évekre annyira önbizalomhiányos lett, hogy nemcsak tükörbe nem nézett és strandra nem ment, de sokszor még a házat sem volt képes elhagyni, annyira pokolian érezte magát a külseje miatt.

A nőiessége romokban hevert, és bár a férje igyekezett bele lelket önteni, végül csak egy nemrég elvégzett újabb korrekciós műtét adta vissza az önbecsülését - nemcsak új implantátumot kapott, de új mellbimbót is tetováltak neki.

Claire azóta minden barátnőjének azt tanácsolja: kétszer is gondolja meg, mielőtt kés alá fekszik.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088822_auto_resized.png
origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711633813
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711633813
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711633813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány