Aktuális

Sanyi bácsi élete a Harley Davidson

Létrehozva: 2013.05.16.

Ha tehetné, minden öreg Harley Davidsont megvenne Nóbik Sándor. A 66 éves orosházi férfi imádja ezeket a jármûveket. Ott lesz Alsóörsön a június 6–9-ig tartó Harley Davidson-fesztiválon.

Az orosházi Sanyi bácsi élete már gyerekként a motorok körül forgott.

– 17 évesen korengedményes jogosítvánnyal motoroztam. Harmincévesen egy füles alapján rátaláltam erre az akkor rémes állapotban lévő 1930-as évjáratú 30 V Harley-ra – mutatja kéthengeres, 1200 köbcentis, 27 lóerős „kicsikéjét” Nóbik Sándor.

Saját keze munkájával állította helyre, becslése szerint most legalább hatmillió forintot ér.

– Korábban mezőgazdasági gépek garanciális javításával foglalkoztam, különben is, az egyik ősöm Gábor Áron rézöntő műhelyében dolgozott – vall a technika iránti vonzalmáról. Másik büszkesége egy 1942-es teheroldalkocsis WLA 750-es Harley Davidson.

– Korábban hadi célokra gyártották ezt a típust. Négy éve Pesterzsébeten találtam rá, ezt is eredeti állapotába hoztam – mondja Sanyi bácsi, majd be is indítja a gépet, aminek semmihez sem hasonlítható igazi harley-s hangja van.

Nóbik Sándor legújabb szerzeménye a gyár százéves jubileumára készült 2003-as, 1450 köbcentis, 69 lóerős túramotor.

– Egyszer már 180-nal is mentem vele, ahogy a páromnak mondom, időnként ki kell kormozni a kéményt – nevet az öreg, akit többször megbüntettek már gyorshajtásért.

– Még a ’60-as években, amikor 70 forintért teletankolhattam a motorom, a rendőr 500 forintra büntetett. Nem volt nálam ennyi pénz, másnap egyforintosokban adtam oda. Látni kellett volna a képét! – mosolyodik el. Arra a kérdésünkre, hogy meddig akar motorozni, kapásból válaszol.

– Életem végéig! A fiam és a lányom is motorozik, sőt az ötéves unokám, Roland is. Amikor megszületett, neki ajándékoztam a legféltettebb kincsemet, a 30 V-t.

ÉN ÉS A MOTOROM - JELENTKEZÉS

Mutasd a motorod, megmutatjuk ki vagy!

Imádod azt a szabadságot, amit csak egy motor adhat? Küldj egy fotót nekünk, amelyből egyértelműen kiderül, a legnagyobb szerelmed és szenvedélyed a motorod, és nyerj vele! 2013. május 16. és 28. között tölts fel a borsonline.hu oldalra egy rólad és a járműről készült képet.

A három legnépszerűbb fotót feltöltő játékos nyereménye 3 db páros, 4 napos fesztiválbérletet a Harley-Davidson Open Road Festre. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146194_auto_resized.jpg
origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713609020
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144965_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713609020
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713609020
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713609020
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713609020
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban