Vélemény

Vélemény: Egyenes beszéd

Máté Sándor

Létrehozva: 2013.05.14.

Nem, még véletlenül sem Kálmán Olga műsorára célozgat a fentebbi cím, mert szerintem a Kálmán Olga műsorában, meg az inverz tévé ilyen-olyan adásaiban sem kaphatjuk meg azt, amire pedig oly nagy szükségünk lenne – az egyenes beszédet.

 Mert ugye, ezek a tévék mindig kiszolgálnak valakit, pártot, politikust, Orbánt, Gyurcsányt, jobbat, balt, az egyiknek alányalnak, a másikat a földbe döngölik, épp ahogy a cég policy megkívánja.

Bogdán László, Cserdi polgármestere azonban úgy tűnik, hogy híve az egyenes beszédnek. Nevén nevezi a dolgokat. Nála a cigány az cigány, a köcsög meg köcsög.

Nem „mélyszegénységből érkező elkövetőkről” és nem a „börtönben szexuális bántalmazást elszenvedőkről” beszél, hanem cigány bűnözőkről és köcsögökről tart előadást pártfogoltjainak, azaz cigány fiataloknak. A

mikor Bogdánnak az újságíró felveti, hogy ő maga is roma származá-sú, akkor rögtön helyesbít, mondván: ő cigány. Büszkén vállalja, missziójának tartja, hogy felnyisson néhány szemet. És semmi kedve akadémiai emelkedettségben értekezni a börtönök zord világáról, azzal ugyanis nem ér el az agyakhoz, s így a lelkekhez sem. Ehelyett érthetően, a célcsoport nyelvére lefordítva mondja el, hogy aki a rácsok mögött találja magát, abból bizony könnyen köcsög válhat.

Bogdán László vagy vak, vagy nagyon bátor ember. Magyarország még nem érett meg az egyenes beszédre. Aki nyíltan színt vall, azt gyakran kiveti magából a közeg. A mismás, az elkenés, a képmutatás a nyerő. A magam részéről drukkolok a polgármesternek, aki talán tényleg vak, de biztos, hogy nem világtalan.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078287_auto_resized.jpg
ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089517_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek