Aktuális

Bizarr módszer: börtöntúrán a cigányok

Létrehozva: 2013.05.14.

Meghökkentő módon próbálja elriasztani a bűnözéstől a romákat Cserdi polgármestere. Bogdán László húsz fiatalt vitt börtöntúrára, amit Köcsögmentesítési napoknak nevezett.

Beszéljünk nyíltan! – vélekedik Bogdán László, a Baranya megyei község, Cserdi polgármestere. A cigány származású faluvezető bűnmegelőzési napot szervezett, húsz roma fiatalt vitt el a pécsi börtönbe, hogy elrettentésül bemutassa nekik az ott uralkodó állapotokat.

– Igen, valóban Köcsögmentesítési napoknak hívom ezt a rendezvényt – mondta a Borsnak a polgármester. – Szeretném, ha a szókimondó beszéddel megmenthetnék embereket attól, hogy ide kerüljenek. Kertelés nélkül értekeztünk a szexuális erőszakról és az öngyilkosságokról, amelyek a börtön­élet lehetséges következményei.

Úgy érzem, hogy a jelenlévőkre hatással volt a bemutató, és az sem érdekel, ha esetleg a cigányság körében ezután céltábla leszek. Valakinek el kell kezdenie őszintén foglalkozni a problémákkal, s én ezt vállalom. A börtönökben tizennyolcezer fogvatartott ül, minimum hatvan százalékuk cigány. Ezekről a dolgokról beszélni kell, nem a szőnyeg alá söpörni – tette hozzá Bogdán.

A Bors megkereste a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát is.
Balogh Zsolt sajtós elmondta: a rendezvény elnevezése Diagnózis és recept volt.

– A pécsi bv-intézet ehhez a rendezvényhez biztosított terepet, a
cserdi polgármester megnyilvánulásait nem kívánjuk kommentálni. A bv-intézetekben szexuális erőszak és öngyilkosság csak ritkán fordul elő – tette hozzá a főhadnagy.

Péntek László cellájában jártak

A pécsi börtön felkeresésekor meglátogatták azt a cellát is, amelyben Bándy Kata gyilko­-sa, Péntek László raboskodott. A cserdi polgármester szerint
a bűnmegelőzési nap ötletét is a Bándy-gyilkosság adta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483909
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483909
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483909
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze