Aktuális

Kómába esett, mire felébredt, terhes volt

Bors

Létrehozva: 2013.05.11.

A fiatal nő rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett, amikor robogójával egy parkoló autónak vágódott. Kómába esett, amiből csak három hónappal később ébredt fel. Ekkor tudta meg, hogy már négy hónapos terhes.

Gemma Holmes múlt szeptemberben szenvedett súlyos nyak és fejsérülést, amikor robogójával egy parkoló autónak ütközött. Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Állapota miatt mesterséges kómában tartották, így nem tudhatta meg a hírt, hogy a vizsgálatok kiderítették, négy hetes terhes.

Három hónap után tért magához, és döbbenten látta, hogy megnőtt a hasa, és akkor tudta meg, hogy öt hónap múlva életet ad majd kisfiának, írja a Daily Mail.

Terhessége miatt nem kerülhetett sor arra a műtétre, amely helyretenné a gerincét, így Gemma még most is tolószékhez van kötve. Még mindig a kórházban feküdt, amikor megszülte a babát, aki egészségesen jött a világra, ám a nő örömébe egy kis szomorúság is vegyült.

Balesete miatt ugyanis három év teljesen kiesett az emlékezetéből, így egyáltalán nem emlékezett kisfia apjára. Mint megtudta, a baleset előtt két héttel szakított a férfival.

Bár a kis Ruben már megszületett, a helyreállító műtét még mindig várat magára, hiszen amíg Gemma szoptatja a babát, az orvosok nem akarják elaltatni. Ám azt megígérték a fiatala anyukának, hogy hat hónap múlva végrehajtják rajta az operációt, és akkor - hónapokig tartó rehablilitáció után - újra esélye lesz lábra állni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713535511
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144561_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713535511
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713535511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713535511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot