Celeb

Bármit kérhet az RTL-től Sebestyén Balázs

Bors

Létrehozva: 2013.05.08.

Kétségtelen, Balázs vált mára az RTL Klub – és ­talán a hazai televíziózás – legnagyobb sztárjává. Úgy tűnik, azt is megteheti, hogy az X-Faktor műsorvezetői posztja helyett egy neki jobban tetsző munkát kér magának.

Ki lesz a 2013-as X-Faktor műsorvezetője? Hetek óta folynak erről a találgatások. Sajtóinformációk szerint a kalapban Istenes Bence és Sebestyén Balázs neve lapul, és bár még nem dőlt el, melyiküket választják, biztos, hogy mindketten nyernek.

Istenes Bence szempontjából nem kérdés, hogy óriásit lendítene a karrierjén egy főműsoridős, csúcsnézettségű show házigazdájának lenni. Balázs pedig, bár egy régebbi nyilatkozatában – az X-Faktor első szériájának befejezése után – azt mondta, hogy szerinte nem neki való ez a műsor, tény, ha mégis vállalná a tehetségkutató vezetését, nem keresne vele rosszul.

Pletykák szerint azonban a végső döntés nemcsak a kereskedelmi csatorna vezetőin múlik, hanem Balázson is, aki mára már akkora sztár lett, hogy ő maga döntheti el, milyen produkcióban vállal ­sze­repet.

Köztudott, hogy Balázs ­rég­óta szeretne egy beszélgetős műsort. A Bors úgy tudja, már folynak is a tárgyalások arról, hogy ősszel elinduljon a felvétel. A műsorvezető két évvel ezelőtt ezekről a tervekről beszélt az RTL Klub kamerái előtt. 

„A napi képernyős jelenlétet szeretem, de például hetente vagy kéthetente jelentkezni egy közvélemény-formáló műsorral már jobban érdekel. Élőben csinálnám, az egészen más tematikát von maga után, mint mondjuk az, amit a Fábry csinál. Ugyanolyat csinálni nincs is értelme, abban ő a legjobb. Én másban tudok a legjobb lenni.”

Balázs azt is mondta, hogy egy késő esti beszélgetős műsor lenne az abszolút szakmai fejlődés számára. Arról még nem lehet tudni, hogy a tárgyalások egy efféle beszélgetős vagy esetleg show-műsorról szólnak, de könnyen lehet, hogy az RTL Klub tényleg benne látja Fábry utódját.

Természetesen megkerestük Sebestyén Balázst, hogy a jövőjéről faggassuk, a műsorvezető azonban nem kívánt megszólalni. Kolosi Pétert az Egyesült Államokban értük utol. A csatorna programigazgatója óvatosan fogalmazott.

– Amikor azt kérdezték az újságírók néhány hónappal ezelőtt, hogy miért nincs Balázs a képernyőn, elmondtuk, hogy a jövőben természetesen számolunk az egyik legnépszerűbb műsorvezetőnkkel. Late night show-ról nem tárgyalunk, de Balázsnak természetesen lesz feladata. Olyan, ami testhezálló lesz számára – fejtegette Kolosi.

Istenes Bence: tök jó volna!

Ha Balázs valóban inkább egy késő esti beszélgetôs műsor felé kacsingat, az mindenképpen Istenes Bence malmára hajtja a vizet. – Az X-Faktor Magyarország legnézettebb műsora, nyilván tök jó dolog lenne műsorvezetőként részt venni benne, de ennél többet egyelőre nem tudok mondani. Semmilyen fix választ nem kaptam még a csatornától, és úgy tudom, hogy még az RTL Klub sem döntött – nyilatkozta korábban Bence, aki most nem kívánt beszélni terveiről.

A legjobban kereső tévések listáján

Sebestyén Balázs mára a hazai televíziózás ­egyed­uralkodó személyiségévé vált. Az elmúlt évek alatt a földbe döngölte a két legnagyobb riválisát, tévés fronton Stohl Andrást – aki saját magát ütötte ki a nyeregből –, a rádiózásban pedig Bochkor Gábort Neo FM-estől.

Balázs karrierje tíz éve töretlenül, szédítő sebességgel ível felfelé. Nagy utat tett meg a Z+ televízió kívánságműsorából az RTL csúcsműsorainak vezetéséig, főszerepe volt a ValóVilág 4. és 5. szériájában, a Pókerarcban, a Kész átverésben, a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben, a Szerelem a legfelsőbb szinteken című, Alekosz fémjelezte feleségkereső műsorban, az 1 perc és nyerszben, A kódban, és az X-Faktorban is.

A tévézés mellett beleszeretett a rádiózásba is, sôt ezen a terepen is tarolásba kezdett, két év alatt küzdötte fel piacvezető pozícióba a Morning Show-t. Balázs már öt évvel ezelőtt felkerült a legjobban kereső tévések előkelő listájára, ahol mára már Friderikusz Sándorral és Frei Tamással az élbolyban van. A listán korábban Fábry Sándort, Bochkor Gábort és Győzikét is jegyezték, mára azonban eltűntek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók