Celeb

ByeAlex koncertjére alig voltak kíváncsiak

Gudricza Szabolcs

Létrehozva: 2013.05.06.

ByeAlex első igazi koncertjét tartotta meg szombaton, de úgy tűnik, korábbi szavazói cserbenhagyták. A felkapott szórakozóhelyen alig lézengett néhány néző.

Szombat este a Zöld Pardonban lépett fel az Euróvíziós Dalfesztivál magyar indulója, ByeAlex. Az egyébként a főváros egyik legnagyobb buliközpontjának számító szórakozóhelyen körülbelül száz ember lézenghetett, amikor az énekes nagy hévvel beharangozott, Eurovízió előtti utolsó koncertjét adta.

A furcsa stílusáról ismert Alex a fellépés elején technikai problémákkal küzdött, így elég hamar kénytelen volt elsütni a dalversenyen sikert arató slágerét, a Kedvesemet, amit aztán a koncert végén még egyszer előadott.

Márta Alex csak néhány saját szerzeményt játszott, így az egyórás program jó részét feldolgozások – mint például egy Charlie-újraértelmezés – tették ki. A koncert közben több fiatal is elégedetlenségét fejezte ki.

– Ez a vérszegény előadás Malmôben nagyon kevés lesz. Szerintem sokszor énekelt hamisan – állította egy egyetemista fiú, akinek barátja azt mondta lapunk újságírójának, hogy a belépőjegy árát sem érte meg a fellépés.

ByeAlex mindenesetre látszólag szemrebbenés nélkül viselte a bántóan kevés nézőt. A Bors próbált interjút készíteni a koncert után szerdán útnak induló énekessel, de menedzserén keresztül azt üzente, nem kíván nyi­lat­kozni.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711671013
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711671013
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711671013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...