Sport

Berki ellenfele, Smith a kedvese után sír

Létrehozva: 2013.05.06.

Louis Smith hazai pályán nyert ezüstérmet a tavalyi olimpián Berki Krisztián mögött, a brit lólengés-specialista egy időre eltűnt, de most megint belevágott az edzésekbe, közben sebeit nyalogatja.

A brit tornász nem lett túl népszerű az olimpia után, amikor először azt nyilatkozta, joggal győzte le őt a mi Berki Krisztiánunk, majd másnap már azt hangoztatta, megóvja a versenyt. Gyorsan lebeszélték róla, de a második helyet nem tudta megemészteni, ezért egy időre eltűnt, majd felbukkant a helyi Szombat esti láz című tévés műsorban, amelyet táncos partnernőjével meg is nyert.

Most újra hallat magáról az olimpai ezüstérmes, de nem a tornateremben mutatott teljesítményére figyelnek oda az emberek, hiszen például a moszkvai Eb-t ki is hagyta – ott az a hír járta, hogy visszavonult.

Ezúttal az angol Hello magazinban írtak róla, az interjúban Smith elárulta, hogy újra edz, bár azt még nem döntötte el, hogy a 2016-os olimpián indul-e. Az viszont biztos, hogy az olimpiai ezüst jól fizetett neki, hiszen Peterborough-ban vett egy luxusházat szabadtéri jacuzzival, zeneszobával és házimozival, már csak a szerelem hiányzik az életéből.

– Úgy vágyom egy társra – mondta a 23 éves brit, aki két éve szakított Billie Whyattel, de azóta is utána sír, amit a lány a lapokban nehezményez. – Remélem, mielőbb utolér a szerelem és amint lehet, gyereket is szeretnék, mindennél fontosabb nekem a család. A tornát folytatom, gőzerővel edzek, de hogy Rio de Janeiróig kitartok-e, azt még nem tudom.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140494_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkolta a nézőket, amikor lezuhant egy motoros Győrben, a cirkuszi halálgömbben - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713430511
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713430511
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713430511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713430511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget