Aktuális

Az apa nélküli Liszt-majmok plüssel vigasztalódnak

Létrehozva: 2013.05.06.

Két utóddal gyarapodtak a Miskolci Állatkert Liszt majmai. A kicsik jól vannak, bár édesapjuk születésük után nem sokkal elpusztult, így egy plüss pótpapát kaptak.

Nagyon édesek, és már próbálnak egyedül közlekedni az ágakon. Arról a két kis Liszt-majomról van szó, amelyek nemrég születtek a Miskolci Állatkertben. Tavaly szaporodtak először, akkor is két kölyök jött a világra. A négytagú család március ­kö­zepén apa nélkül maradt, ugyanis a hím állat elpusztult. Ezt követően született a két, egyenként mintegy négydekás apróság.

– A két félárva élete rövid időre veszélybe is került – mondta lapunknak Bancsik Györgyi takarmányozási vezető. – A Liszt-majmocskák esetében ugyanis a kölykök hordozása elsősorban az apa feladata, a nőstény csak a szoptatás idejére veszi át azokat tőle. Mivel a miskolci család apa nélkül maradt, így eleinte az anya egyedül próbálkozott az utódok hordozásával, hiszen az ­egy­éves fiatalok már nem láthatták apjuktól, hogy mi is lenne a feladatuk – tájékoztatott Bancsik Györgyi.

Ám két nappal a születésük után a gondozók az egyik kölyköt a földön találták. Az apróságot „pótpapára, egy plüss­állatra tették, bízva benne, hogy esetleg valamelyik idősebb testvére –magára veszi az apró állatot. Másnap reggelre ez szerencsére meg is történt.

A Liszt-majmocskák, más néven gyapjas fejű tamarinok szaporodása azért is örvendetes, mivel természetes élőhelyükön, Kolumbia néhány erdejében már csak hatezer egyed él, ezért a természetvédelmi szakemberek kritikusan veszélyeztetett fajnak minő­sítik. Az állatok magyar és német nevüket Liszt Ferencről kapták, mivel a fejükön látható fehér sörény a híres zeneszerző hajviseletére emlékeztet.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144127_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ennyi volt, börtönbe mennek a korrupt boncmesterek, akiket temetkezési vállalkozók vesztegettek meg + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713532810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"