Aktuális

2 millió 481 ezret keres havonta Kövér László

Munkatársainktól

Létrehozva: 2013.05.04.

Jócskán meghaladja a közszférában bevezetett kétmillió forintos bérplafont Kövér László javadalmazása. Az Országgyűlés elnöke tiszteletdíjat, választókerületi pótlékot és lakhatási támogatást is kap.

Évente 29 millió 775 ezer 960 forintot keres Kövér László – tudta meg a Bors az Országgyűlés Hivatalától kikért adatok alapján. Ez havonta 2 millió 481 ezer 330 forint, azaz jelentősen meghaladja a kormányváltás után nagy dérrel-dúrral bevezetett közalkalmazotti bérplafont. Kövér László fizetése három tételből áll: egyrészt kapja bruttó tiszteletdíját, azaz házelnöki bérét, illetve a képviselőségért járó pénzt, ami havonta 1 millió 739 ezer forint.

Mivel Kövér 2010-ben a Zala megyei listáról került a parlamentbe, megilleti a választókerületi pótlék is. Ez ugrott meg a duplájára az elmúlt másfél év alatt, 2012 elejétől már havi 626 ezer forintot kap az egyébként Budapest mellett élő Kövér. A pótlék mértéke attól függ, hogy milyen távol van a választókerület központja a fővárostól, azaz Kövér a zalai listával gyakorlatilag az egyik legnagyobb összegû pótlékra jogosult.

A házelnök fizetésének harmadik tétele a lakhatási tá-mogatás. Erre havonta 115 950 forintot vesz fel. Azaz a maximális összeget, ugyanis sem a választókerületében, sem Budapesten nincs lakása. Kövér László szigetszentmiklósi otthona és a Parlament közötti táv azonban az útvonaltervező szerint mindössze 22,5 kilométer. Arról nem is beszélve, hogy Kövérnek, mint az ország egyik legfőbb közjogi méltóságának nemcsak kiemelt védelem, de szolgálati autó és sofőr is jár, így kétszeresen is kérdéses, miért veszi fel évente a maximális, 1 millió 391 ezer 400 forintos támogatást.

Szerettük volna megtudni, hogy a jogszabályok szerint Kövér László javadalmazása ütközik-e a közszférában megszabott kétmilliós bérplafonnal, vagy a házelnökre nem vonatkozik a kitétel? A lapunk által megkérdezett adószakértő szerint nem egyszerű a kérdés, ugyanis a képviselők nem alkalmazottak, de ­min­denesetre fura lenne, ha rájuk nem vonatkozna a szabály, a kétmilliós bérplafon ugyanis továbbra is érvényben van és minden, a közszférában dolgozót érint.

Kérdéseinkkel – többek között azzal, hogy miért vesz fel lakhatási támogatást az elnök, amikor Budapest közelében él – megkerestük a parlament saj­tóosztályát is, de egy nap után türelmünket kérték és hétfőre ígértek választ.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség