Aktuális

Orbán Viktor rekordot döntött beszédben

Bors

Létrehozva: 2013.05.03.

Már Gyurcsány Ferenc csúcsát ostromolja Orbán Viktor. A miniszterelnök ugyanis három év alatt máris többet beszélt, mint előző kormányzása idején. A legjobb beszélőkéje továbbra is Gaudi-Nagy Tamásnak (Jobbik) és Schiffer Andrásnak (LMP) van.

Orbán: 18 óra 30 perc

Már több mint tíz órát beszélt a parlament mostani ciklusában Orbán Viktor miniszterelnök, aki az Országgyűlés adatai szerint a 2010. májusi alakuló ülés óta összesen 188 alkalommal szólalt meg a T. Házban. Orbán ezzel darabszámra és időre is megdöntötte korábbi csúcsát. Legutóbbi miniszterelnöksége idején (1998–2002) ugyanis „csak” 166-szor szólalt fel és 16 órát beszélt. Most tizennyolc és fél óránál tart.

A köztes időszakban, 2002 és 2010 között mindössze húsz alkalommal szólalt fel a Parlamentben. Orbánnak egyébként még bőven van ideje arra, hogy beérje Gyurcsány Ferenc csúcsát. A volt miniszterelnök még a 2002–2006-os ciklusban állította be a 201 felszólalásból álló rekordot, igaz, ebbe beletartoznak a miniszterként tartott beszédek is. A Parlament falai között 2006 és 2010 között már kevesebbszer, 146-szor nyitotta ki a száját. Bár Orbán darabszámra beérheti Gyurcsányt, időben fel sem veheti vele a versenyt, megközelítőleg 30 órát beszélt az előző ciklusban a volt miniszterelnök.

Gaudi-Nagy: 58 óra 5 perc

A Jobbik megmondóembere egyértelműen Gaudi-Nagy Tamás, ugyanis a jogász végzettségű honatya beszélt eddig a legtöbbet a mostani parlamenti ciklusban: ötvennyolc órán és öt percen keresztül, azaz két nap is kevés lenne ahhoz, hogy meghallgassuk az összes felszólalását.

Témákban sem válogatós, szólt már az eszközkezelőről, a rezsicsökkentésről vagy épp a nők helyzetéről a politikában. Gaudi-Nagynak egyébként még van esélye beérni Bauer Tamás SZDSZ-es politikust, aki az 1998–2002-es ciklusban hetvennégy órát beszélt a parlamentben.

Schiffer András: 56 óra

Bár időben sem sokkal marad le Gaudi-Nagytól, felszólalásban abszolút mindenkit lekörözött Schiffer András, az LMP képviselője. Összesen 801 alkalommal kért szót, amelyek során 56 órát beszélt. Leginkább azok a beszédei emlékezetesek, amelyekben frakcióvezetőként reagált a miniszterelnök felszólalásaira.

Mesterházy: 5 óra 35 perc

Orbán egyik lehetséges kihívója sem vitte túlzásba a felszólalásokat. Frakcióvezetőként számos alkalommal átengedte például a viszontválasz jogát valamelyik párttársának. Mesterházy Attila így három év alatt 56 alkalommal szólalt fel és 5 óra 35 percet beszélt.

Meggyes: 1 másodperc

Míg az élen fej fej mellett haladnak a képviselők, a sor végén megingathatatlanul tartja pozícióját Meggyes Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Az esztergomi hon­atya az elmúlt három esztendôben mindössze egyetlen másodpercet beszélt a parlamentben, és egyetlen szót mondott. Ez az egy szó az igen volt, egy technikai felszólalás keretében.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült