Aktuális

Zár alatt van Ruttner György háza

P. Gál Judit

Létrehozva: 2013.05.02.

Hatvanmillió forint értékben zár alá vette – nem jogerősen – a bíróság Ruttner György ingatlanait. Az a két férfi kérte ezt, akiknek a feljelentése után Ruttnert ügyvédi visszaéléssel gyanúsították.

Zárolta a bíróság dr. Ruttner György ügyvéd ingatlanait hatvanmillió forint értékben a feljelentői kérésére. – A sértettek a nyomozás során az őket ért kár megtérítése céljából polgári jogi igényt terjesztettek elő. Ennek biztosítására indítványozták a zár alá vétel elrendelését – nyilatkozta lapunknak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. – Az ügyészség a sértettek indítványával egyetértett, és továbbította a döntésre jogosult bírósághoz, amely nem jogerős végzésével a gyanúsított tulajdonában lévő ingatlanok zár alá vételét elrendelte.

Ha a Fővárosi Törvényszék jóváhagyja a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, Ruttner György a tulajdonában lévő ingatlanokat nem adhatja el. Információink szerint a zár alá vett ingatlanok között van Ruttner négy és fél hektáros ceglédberceli farmja is, amit néhány hete féláron, 275 millió forintért árul. A bíróság azért vehetett több ingatlant is zár alá, mert az ingatlanok tulajdoni lapján más, feltehetően banki terhelés is szerepel.

Mint arról korábban írtunk, december első napjaiban dr. Ruttner György azzal állt a nyilvánosság elé, hogy uzsorások hálójába került. Ötszázmillió forintot fizetett eddig a hitelezőinek, miközben csak 172 millió forint kölcsönt kapott. Közölte: feljelentést tesz az őt szorongató uzsorások ellen.

Ugyanígy tett a két uzsorásnak nevezett férfi is. Ők azt állították, hogy Ruttner 30–30 millió forintot vett át letétbe ingatlanvásárlásra, de a pénzzel nem számolt el. A rendőrség a jogászt ügyvédi visszaéléssel, sikkasztással és hamis tanúzásra rábírással gyanúsítja. Úgy tudjuk, Ruttner fellebbezett a zár alá vétel ellen. Az ügyvéd nem kívánt nyilatkozni.

Június 30-ig hirdette meg féláron

A 4,5 hektáros Ruttner-farmot az interneten is hirdetik. A leírás szerint a rusztikus stílusban épült, kisebb erődítményre emlékeztető Ruttner-farm Budapesttől 58 kilométerre Ceglédbercelen, a 4-es számú főút mentén helyezkedik el. Parkolója háromszáz gépkocsinak ad helyet, istállója húsz lovat tud kiszolgálni. Az istálló két hálószobás, nappalis összkomfortos lakással van közvetlen összeköttetésben.

A tulajdonos családjának minden igényt kielégítő rezidenciáján nyolc hálószoba, négy fürdőszoba, amerikai konyha és a hatalmas nappali közepén terméskőből készült kandalló helyezkedik el, több mint ezer négyzetméteren. A rezidencia a főépület első emeletét foglalja el, falai rönkfából készültek, kőburkolat-borítást kapott.

A kertben két tó van halakkal, valamint négy nagyobb karám. Szintén a kertben található a „Borok Temploma”, egy jurtaszerű kőépület, ahol négyszáz vendéget lehet asztalhoz ültetni. A Ruttner-farm a lovak tartása és képzése mellett borkészítéssel is foglalkozik. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek