Celeb

Esztergályos Cecília részegen lett Bagi áldozata

B. M.

Létrehozva: 2013.05.02.

Bagi Iván hullarészegnek ábrázolta új paródiájában Esztergályos Cecíliát, a Szombat esti láz ítészét. A humorista előre elnézést kért a művésznőtől, és reméli, hogy nem sértődik meg.

A Szombat esti láz című műsor is terítékre került a Bagi-Nacsa páros legújabb paródiájában. – Esztergályos Cecília a műsor legjellegzetesebb, legkarakteresebb figurája volt. Napokig próbáltam elkapni a hanglejtését, mozdulatait, a személyiségét, a forgatás előtt telefonon is beszéltem vele, hogy segítsen nekem.

Rendkívül kedves, készséges volt, azt mondta, akár be is jön a stúdióba, de nem kérhettem egy művésznőtől, hogy személyesen ott legyen egy forgatási napon csak azért, mert én nem tudom utánozni – magyarázta Bagi Iván, aki végül „megfogta” a figurát, igaz, meglehetősen különös módon. Ezt a nézők is láthatják majd az MTV Szálka című műsorában.

– Nem volt szándékomban részegnek ábrázolni Esztergályos Cecíliát, de onnantól működött a figura. Később, a felvételek vágásánál derült ki, hogy sajnos nemcsak, hogy részegnek ábrázol­tam, hanem hullarészegnek. A szaba­dosságában és harsányságában volt valami ilyesfajta elem, ami megihletett. Remélem, nem sértődik meg. Nagyon szeretem, tisztelem őt, és semmi rosszindulat nem volt bennem, de sajnos ez a paródia így sikerült – szabadkozott Bagi.

Esztergályos Cecília kíváncsian várja a műsort.  – Nem hiszem, hogy bántó lenne, amit Iván csinált, de egyébként is, ha valaki nem érti a viccet, akkor nem szabad kimennie a színpadra. Azt hiszem, jó a humorom, és nem fogok megsértődni – mondta a Borsnak a színésznő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713597312
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139242_auto_resized.jpg
ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713597312
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713597312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713597312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában