Aktuális

Gyógyíthatatlan kór miatt zabálja magát halálra a kislány

Bors

Létrehozva: 2013.05.01.

Szó szerint ki kell zárni a konyhából az ötéves Ava Carvey-t, különben könnyen előfordulhat, hogy addig eszik, amíg belehal. Ez egy ritka genetikai betegség.

Úgynevezett Prader-Willi szindrómával (PWS) született a szerencsétlen gyerek, ami azt jelenti, hogy akármennyit eszik, folyamatosan farkaséhesnek érzi magát.

Avánál kilenc hetes korában diagnosztizálták a ritka betegséget, édesanyjának, Marika Carvey-nek pedig borzasztóan oda kell figyelnie, hogy a kislány ne jusson ellenőrizetlenül ételhez. Épp ezért szó szerint zárva tartják előtte a konyhát, írja a Daily Mail.

„Ava egyfolytában éhes, és bármit azonnal megeszik, ami a keze ügyébe kerül. Legszívesebben mások ételét is felfalná, és a földről is felszedi és magába tömi a leesett ételt. Rendszeresen eldugdos élelmiszert, ami nagyon ijesztő, mert ha lehetősége van rá, addig eszik, amíg rosszul nem lesz” – mesélte a az ötéves szöszi anyja.

Azt is elárulta, hogy ha Ava nagyobb lesz, kénytelenek lesznek lakatot szerelni a hűtőre és a konyhaszekrényekre, a testvérei pedig nem ehetnek a szeme láttára, mert olyankor a kislány teljesen kiborul.

Ha az állandó éhség nem lenne elég, az ilyen betegségben szenvedő emberek szervezete sokkal lassabban égeti a kalóriákat, ami azt jelenti, hogy a kevesebb ételtől is jobban híznak, és általában súlyosan kövér felnőttekké válnak.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723213
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092238_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kinevezték az új kormányszóvivőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723213
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét