Aktuális

Okostelefonon hirdeti az igét a magyar pap

GJ

Létrehozva: 2013.04.29.

Forradalmi újítással rukkolt elő a zalalövői katolikus plébános: okostelefonokra fejlesztett Napi evangélium alkalmazást. Így bárki egy gombnyomással elolvashatja és meg is hallgathatja az aznapi mise üzenetét.

– Haladni kell a korral! – így fogadta István atya a Bors munkatársait a zalalövői plébánián. Horváth István Sándor a korszerű igehirdetés elkötelezett híve.

Kilenc évvel ezelőtt kitalálta, hogy e-mailben küldi a híveknek a napi evangéliumot. Maga sem hitte volna, hogy máig 52 millió üzenetet küld el. Interneten több emberhez eljut az evangélium, mint ahányan egy hétköznap elmennek szentmisére.

– 2004-ben az én ötletem volt, hogy ragadjunk meg egy új lehetőséget, az internet világát. Kezdetben csak kísérlet volt, de az évek során olyan népszerű lett, hogy nincs olyan nap, hogy ne iratkoznának fel rá legalább tízen – magyarázza a plébános.

Hozzáteszi: a napi ­evan­gé­liu­mot e-mailben kapják Ausztráliában, Svédországban és Hongkongban is. Ha ez még nem lenne elég, István atya az okostelefonok világában sem szeretne lemaradni, és kifejlesztette a Napi evangélum alkalmazást a két legnépszerűbb operációs rendszerre: Androidra és IOS-ra. Ugyanúgy, mint e-mailben, itt bárki a telefonján elolvashatja a napi igét. Sőt az alkalmazás egy reggeli imádsággal ébreszt, és utána felolvassa az aznapi evangéliumot és az elmélkedést.

– A katolikus egyház nyitott az új dolgokra. Ez nem helyettesíti a templomba járást, de ezeken az új fórumokon több emberhez eljuthat az evangélium. Okostelefonnal pedig a fiatalabb korosztályt szeretnénk megszólítani – teszi hozzá Horváth István.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713551111
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713551111
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713551111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713551111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól