Vélemény

Vélemény: Kriti-kuss!

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2013.04.27.

Ha bárki tudni akarja, ki találta fel a spanyolviaszt, ki fújja a passzátszelet, kinél van a bölcsek köve és ki miatt kel fel minden hajnalban a nap, annak szívesen megadom a választ: Puzsér Róbert.

Ő mindenhez ért, sőt mindenhez jobban. Hogy hol szerezte megkérdőjelezhetetlen tudását, azt nem tudni, nincs kizárva, hogy azoknál a kerületi tévéknél, rádióknál, ahol egykor méltán visszhangtalan műsorokat készített.

Ezzel a bombabiztos szakmai háttérrel a birtokában könnyű szívvel megteheti, hogy mindent és mindenkit kérlelhetetlenül ledorongol. Földbe döngöli a tévécsatornát, amelytől annak idején minden fenntartás nélkül vette fel – nyilván jól megérdemelt – gázsiját, majd beszól a TV2-nek csak úgy passzióból, kioktatja a Dumaszínház szereplőit, és becsméreli Hajdú Pétert a családjával együtt. A tévés famíliája azóta is fuldoklik az öncélú gonoszság tajtékos nyáltengerében, és nem tudja mire vélni az öncélú gyűlöletet.

Ahogy Hajdúék, úgy sokan mások is szenvednek Puzsér fullánkjaitól, mert nem értik a körszakállas ember indítékát. Nem értik, hogy bár válogatás nélkül mérgez lelkeket, kizárólag jobbító szándék vezérli. Örülniük kéne hát az ízléstelen szitokáradatnak.

Puzsér sokat beszél és hangosan. Valószínűleg ez lehet az oka, hogy nem hallja meg azok hangját, akik már régóta mondják: senki nem kíváncsi a körszakállas méregzsák morgására. Én sem. Irtózom a hivatásos utálkozó bárdolatlanságától. Nekem ő nem vicces, nem igazmondó, és nem is hiteles. Egy ízléstelen durva alak, aki azt hiszi, hogy mindenáron meg kell osztania gondolatait a nagyvilággal.

Hát jelentem, nem kell! Szépen fejlett kritikai érzékét először tegye próbára önmagán, talán sikerül lefaragnia még szebben fejlett egójából.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134809_auto_resized.jpg
origo.hu

Salma Hayek nem áll le a hatalmas mellei mutogatásával - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713420612
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713420612
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713420612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713420612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713420612
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek