Celeb

Majka az egészségét adja a milliókért

Létrehozva: 2013.04.24.

Majka az utóbbi évek legkeresettebb hazai előadói közé emelkedett, májusban például mindennap színpadra áll. Fárasztó, de megéri: zenésztársaival majd hétmillió forintot kaszál.

Majoros Péter addig üti a vasat, amíg meleg. Márpedig most meleg, a Belehalok című szám sikere óta kapkodnak utána a koncertszervezők. A rapper rengeteg fellépést vállal, ami érthető, családos emberként már a jövőre is gondolnia kell.

– Májusban mindennap lesz bulija. Szó szerint mindennap, ami egyébként nagyon jó hír, másfelől viszont megterhelő. Éppen ezért néha fordított életet élünk. Nappal alszik, éjszaka dolgozik, és amikor hajnalban hazaér, én mindig felébredek – mondta el lapunknak Dundika.

Az elképesztő hajtás jó oldala, hogy az egykori valóságshow-hős rengeteget keres. 

– A társaival – Curtisszel és BLR-rel – egy félórás fellépésért kétszáz-, negyvenöt percért kétszázötven-, míg az egyórás buliért háromszázezer forintot kap. Ezen felül az útiköltséget is felszámolják, hetven forintot kilométerenként – árulta el a Bors informátora. 

A kenyérkereső családfő teperésének azonban nemcsak édes gyümölcse van: sokaknak feltűnt, hogy a szívpanaszokkal küszködő rapper mostanában megviseltnek tűnik, lefogyott, az arca nyúzott. Gyermekének anyja szerint ennek egyik oka, hogy gyakorlatilag fordított életet él, éjszaka dolgozik, és nappal próbálja kipihenni magát. Megkeresésünkkor is épp aludt, de teste jelzi: elfáradt. Dundika aggódva mesélte, hogy Majka mindkét válla be van gyulladva. 

– Szegénykém alig bírja felemelni a karját. Valószínű, hogy a bokszedzésen vagy síeléskor erőltette meg, és a gyulladás nem akar elmúlni. Az sem jó, ha masszírozzuk, bevallom, fogalmam sincs, hogyan fog meggyógyulni, mert csak gyulladáscsökkentőt szedhet, szteroidot nem kaphat, mivel nem bírná a szíve. Látom rajta, hogy nehezen viseli – mondta a Borsnak a kismama. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714987817
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191546_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714987817
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián