Celeb

Molett modellként virít Molnár Anikó

Létrehozva: 2013.04.21.

A szőke celeblány úgy gondolja, ha már olyan sok problémája van a fogyással, XXL-es termetéből üzletet csinálhat. Ha vevő rá valamelyik tévé, ­va­ló­ság­show-t is forgatna, amelyben túlsúllyal küzdő nőknek adna tanácsot. Plus size modellként vállalkozna arra a szerepre, hogy megtanítsa sorstársait előnyösebben öltözködni.

Fogyni vágyó hölgyeknek segítene az egykori villalakó, akik hozzá hasonlóan nehezen szabadulnak meg a pluszkilóktól. Megtanítaná őket, hogyan legyenek szexik súlyfelesleggel is.

– Már felvettem a kapcsolatot egy ruhagyártó céggel, akik az én terveimet figyelembe véve fehérneműket, pizsamákat és remélhetőleg nyári ruhákat is fognak készíteni – kezdte a Borsnak a modell szerepet is vállaló Anikó. – Én leszek a plus size modell, így minden darabot rám fognak méretezni. Olyan ruhákat szeretnék kreálni, amik az előnytelen részeket elrejtik és a szexibb vonalakat hangsúlyozzák – magyarázta a telten is dekoratív 37 éves szépség.

Anikó az ötletéből tévéműsort is készítene. Rutinos valóságshow-hősként összetett műsortervet álmodott meg. Amellett, hogy megoldást kínál a teltkarcsú hölgyeknek, miként öltözzenek szexin, le is fogyasztja őket.

– Magamhoz vennék négy-öt nőt, akiken maximum harminc pluszkiló van. Először arra az átmeneti időszakra nyújtanék megoldást, amikor a diéta elején, a tükör előtt állva nem tudunk mit felvenni és elveszítjük az önbizalmunkat. Én a hétvégén majdnem nem mentem el egy rendezvényre, annyira rosszul éreztem magam mindenben – vallotta be.

Anikó sminkes tapasztalatát is kamatoztatná a műsorban, megmutatná a lányoknak, miként csinosítsák ki arcukat a legelőnyösebben. Egy profi stylistot is fogadna maga mellé, aki hasznos tanácsokat adna a szépülni vágyóknak.

– Egy barátom győzött meg róla, hogy az ötletemből valóságshow-t kellene forgatni. Még nem tudom, melyik csatornán valósulhatna meg, de a marketingrészéhez nem is értek. Az arcomat és az ötletemet adom, de nem várom meg, míg sikerül valakivel szerződést kötni, én még a nyár előtt lefogyok – fogadkozott.

– Többször nekivágtam már a fogyókúrának, de eddig mindig befuccsolt. Most viszont már van egy edzőm, és keményen elkezdtük a munkát. Azt ígérte, hogyha betartom az utasításait, két hónap alatt akár 15 kilótól is megszabadulhatok – mondta el Anikó, és mert nem hisz a mérlegnek – mert az izom többet nyom a zsírnál –, továbbra sem hajlandó elárulni, most mennyi a súlya. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085931_auto_resized.png
origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076179_auto_resized.jpg
ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról