Sport

Smith megijedt Berkitől?

Létrehozva: 2013.04.20.

Berki Krisztián az egész mezőnyt tekintve a legmagasabb pontszámmal jutott be a moszkvai tornász Eb lólengés döntőjébe. Az olimpiai bajnok hetedik Európa-bajnoki aranyát nyerheti.

Berki Krisztián nyugodtan várja a mai finálét, amelyben legnagyobb ellenfele a londoni olimpia harmadik helyezettje, Max Whitelock lesz, ő másodikként került a döntőbe, a harmadik helyen a horvát Filip Ude várja a folytatást, ő nem tudta kivívni tavaly az olimpiai részvételt.

Berki korábbi riválisa, a Londonban második helyen végzett Louis Smith-ről ellentmondásos információk keringenek a moszkvai arénában, egyesek szerint befejezte a tornát, talán belát­ta, Berki ellen soha nem is lesz esélye…

– Krisztián 15,800-szal került döntőbe, ez az egész Európa-bajnokság eddigi legmagasabb pontszáma – mondta Altorjai Sándor, a magyar tornaszövetség részéről. – Pedig egy számára nem túl kedvező zsűri előtt tornázott, itt pontozott az angol bíró, és a hozzá közel álló kollégák is ebben a bírói karban kaptak helyet.

Ám nem lehetett belekötni Krisztiánba. Ellenfelei tudnak még erősíteni, de Krisztián is, szerencsére mindkét rivális előtte lép pódiumra a döntőben, vagyis az ő teljesítményüket látva dönthet, hogy milyen erősségű gyakorlatot mutat be a fináléban.

Berkiről mindenki azt állítja, hogy ha hiba nélkül versenyez, nyer, annyira egyértelmű a fölénye. Ő nyugodt, azt mondja, olyan, mintha egy Világkupán versenyezne, dehát mit is mondhat egy olyan kimagaslóan jó tornász, aki hetedik Európa-bajnoki címére készül?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145003_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Mi baj lehet? – gondolhatta a tolató sofőr, aztán jó gyorsan kiderült, hogy mi baj lehet + fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja