Hadjáratot indított Hajdú ellen Puzsér

háború
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 20. 10:45
Puzsér Róbert folytatja a Hajdú Péter elleni háborúját: most egy újfajta show-műsorhoz keresne szereplőket, amelyben kifigurázná a Frizbi műsorvezetőjét.
B. M.

Meglepő felhívást tett közzé Facebook-oldalán Puzsér Róbert: várja azok jelentkezését, akik szeretik Hajdú Péter munkásságát, és vállalják, hogy egy show-műsorban fejtik ki elismerő véleményüket a Frizbi műsorvezetőjéről.

A jelentkezőknek 18 és 60 év közöttieknek kell lenniük, kedvelniük kell Hajdú Pétert, viccesnek és show-műsor vezetésére alkalmasnak kell tartaniuk őt. További feltétel, hogy a jelentkező „ízlésesnek és vállalhatónak tartja beteg, haldokló vagy nyomorgó emberek szórakoztatóipari hasznosítását”.

A kritikus azt kéri a pályázóktól, hogy egy maximum öt- perces videóban foglalják össze, hogy mit jelent számukra Hajdú tevékenysége. Ezeket a videókat Puzsér később nyilvánossá teszi a világhálón, majd a jelentkezőket meghívja „Hajdú Péter: a Médiaantikrisztus” című nyilvános rendezvényére, ahol egy vita keretében mérkőzne meg velük. „Létezik ilyen ember?” – így hangzik a jelige, amelyre Puzsér a jelentkezéseket várja.

– Biztos vagyok abban, hogy senki nem fog jelentkezni a felhívásomra. Nem tudom elképzelni, hogy tiszta lelkiismerettel bárki komolyan gondolja, hogy Hajdú Péter szakmailag és erkölcsileg alkalmas arra a szerepre, amelyet jelenleg betölt – mondta a Borsnak Puzsér Róbert.

Véleményét annak ellenére fenntartja, hogy vélhetően sokan kedvelik Hajdú Pétert, hiszen műsorának, a Frizbinek milliós nézettsége van, a producer hivatalos Facebook-oldalán pedig rengeteg rajongó hozzászólás érkezik, amelyek nem csak a műsornak, hanem Hajdú személyének is szólnak.

– Majd meglátjuk, hogy lesz-e jelentkező. Hajdú Péterrel nem is a szakmai alkalmatlansága a legnagyobb baj, hanem az amilyen lelkiismeretlenül használja az emberi nyomorúságot arra, hogy nézettséget generáljon. A jelenlegi közszereplők közül alighanem a legkártékonyabb személy. Civilizációs kötelesség fellépni ellene. Az idei esztendő számomra a „Hajdú Péter elleni harc éve”, és eszem ágában sincs félúton meghátrálni – tette hozzá Puzsér.

A Bors természetesen megkereste Hajdú Pétert is, aki miután meghallotta Puzsér Róbert nevét, hamar rövidre zárta a beszélgetést.
– Engem egyáltalán nem érdekel, mint mond, mit csinál Puzsér – mondta. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.