Aktuális

Árpádsávba öltözik Novákék kislánya

Bors

Létrehozva: 2013.04.19.

Árpádsávos öltözetben feszít születése óta a Novák család gyermeke, Hunóra. A jobbikos Dúró Dóra és Novák Előd kislánya csak magyar termékeket viselhet.

Az internetre tette fel képeit a Novák család, köztük azokat is melyekben Hunóra piros-fehér rugdalózóban látható. Az egyik felvételen Novák apuka is hasonló színösszetételű és csíkozású pulóverben tűnik fel.

Honvéd drukkerekről van szó, vagy az alig kétesztendős Hunóra már az árpádsávokkal ismerkedik?

Az édesanya, Dúró Dóra a Borsnak azt mondta: a nemzeti és történelmi hagyományok tisztelete vezérli őket, így volt ez a rugdalózó kiválasztásánál is. Hunóra egyébként csak magyar gyártású termékeket kap, olyanokat, amiken kizárólag magyar felirat feszít. Mint megtudtuk, az egyik kis ruhán az „Apukám gyönyörű kislánya” felirat olvasható, az árpádsávos hacukán azonban nincs szöveg.

Az árpádsávok az Árpád-háziak által használt, vörössel, valamint ezüsttel eredetileg hétszer vágott pajzsmező sávjai. Zászlón először az 1270-es években fordul elő. A második világháború évei alatt a Nyilaskeresztes Párt használta a zászlót. 

Hunóra testvére, Novák Bottyán János egyébként májusban születik. Neve tisztelgés a kuruc hadvezér, Vak Bottyán János emléke előtt.

Miért mutogatják a családjukat?
– Nekünk sincs egészen ínyünkre, de akkor szántuk rá magunkat, amikor a 2010-es kampányban sorozatos magánéleti kisiklásokkal támadta a média az egész Jobbikot. Akkor úgy döntöttünk, hogy a pornós-megcsalós […] vagy akár csak legénybúcsús híradásokat igyekszünk ellensúlyozni a mi jól sikerült házasságunk példájával – válaszolta Novák Előd a kuruc.infónak arra a kérdésre, nem túlzás-e a magánéletüket ilyen nyíltan kiteregetni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133273_auto_resized.png
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713281113
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135337_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor is reagált arra, hogy karhatalommal akadályozzák Brüsszelben a békepárti és migrációellenes konferencia megtartását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713281113
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában