Celeb

Túl nagy melle miatt fáj Tóth Gabi háta?

A. T.

Létrehozva: 2013.04.04.

Tóth Gabi a kínok kínját éli át a táncpróbák alatt, annyira fáj a háta, hogy szakemberek segítségét kérte. A Bors által megkérdezett orvos szerint az énekes túl nagy implantátumot kért plasztikai sebészétől.

Tóth Gabi hétről hétre csodálatos produkciókkal áll az RTLII Szombat esti láz című műsorának színpadára. Az énekesnő teljes alázattal próbál, minden szabad­idejét Markó Robival tölti. Sokszor csak hajnaltájt fejezik be a munkát.

A napi öt-hat órás megfeszített táncpróba pedig máris nyomot hagyott Gabi testén. Külsőleg formásabb és feszesebb lett az alakja, egyetlen deka felesleg sincs rajta. Ám azt kevesen tudják, hogy óriási fájdalmak gyötrik, ezért szakemberekhez fordult. Nemcsak gyógymasszőr, hanem csontkovács segítségét is kérte.

– Már megszoktam, hogy fáj a hátam, hiszen órákat táncolok. Pár hete jelentkeztek a fájdalmak, hisz a táncolás előtt nem volt kitéve a testem ekkora igénybevételnek – mondta a Borsnak Tóth Gabi, aki hisz a művészet gyógyító erejében is. Hiszen ahogy kilép a színpadra, egy csapásra megszűnik minden problémája.

A Bors által megkérdezett szakember szerint könnyen lehet, hogy nemcsak a tánc, hanem új melle is okozhatja a problémát. Hiszen Gabi gerincének a különleges mozdulatok mellett az implantátumokat is tartania kell. Dr. Gill Endre személyesen nem ismeri a kisebbik Tóth lányt, azt mégis látja, hogy az énekesnő mellényúlt az implantátum méretét illetően.

– Mindig a páciens dönti el, mekkora mellet szeretne, de Gabi esetében az implantátum elhelyezkedéséből is látszik, hogy nagyobb, mint amekkorát az alkata elbír. Ettől és a rossz tartástól, illetve a túlzott igénybevételtől természetes, hogy fáj a háta – szögezte le dr. Gill.

Vera: Gabi a legjobb barátnőm

Tóth Verának a húga, Gabi lett a legjobb barátnője. A lányok barátságának ­kü­lönös színezetet ad, hogy hónapokig tartó viaskodás után, tavaly egy tévéműsorban nyújtottak békejobbot egymásnak. Vitáikat eltérő életmódjuk és zenei ízlésük generálta, hisz Vera muzsikusléleknek, míg Gabi inkább rockernek vallja magát.

Az elmúlt hónapokban azonban tökéletes összhang alakult ki közöttük, melynek megkoronázására május elején családi történelmet írnak. Pályafutásuk során először adnak közös koncertet egy népszerű pesti mulatóban.

– Szükségünk volt a távolságtartásra ahhoz, hogy most ennyire tudjuk értékelni a másikat. Megértünk. Soha nem láttam olyan gyakran Gabit, mint az utóbbi időben, pedig rengeteg dolga van. Mondhatjuk azt is, hogy a legjobb barátnők lettünk – árulta el Vera, majd elmondta a közös koncert részleteit.

– Épp itt volt az ideje együtt csinálni valamit. Én hívtam meg Gabit, és ő nagyon örült. Ez kettőnkre épített műsor lesz. Sőt! Még az is lehet, hogy turnézunk majd. Vera elmondta, hogy közösen választották ki a számokat, nagy részüket duettben adják elô. A repertoárból nem hiányozhat majd a Mint a porcelán című nóta, ami kettejük törékeny viszonyáról szól. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564020
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564020
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564020
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564020
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt