Aktuális

Növény nő az elhunytból

Létrehozva: 2013.04.04.

Halálunk után is alkotni valami kreatívat. Ez jutott eszébe annak a két spanyol feltalálónak, aki megalkotta a lebomló urnát. Ennek belsejében egy növény magját lehet elhelyezni, így az elmúló életből egy új kezdődhet, mondjuk rózsabokor vagy diófa formájában.

Martin Azúa és Emili Padros olyan biológiai urnát talált fel, amely csak természetes, lebomló anyagokból áll. Az alapanyaga tőzeg, cellulóz és kókuszhéj. A belsejébe, amelybe a hamvak is kerülnek, eredendően egy fa magját dugják, de ez bármilyen más növény magjával helyettesíthető. Amikor az urnát elhelyezik a földben, a mag fejlődni kezd, és egy-két éven belül egy bokor vagy fa válik belőle.

Mint kiderült, Magyarországon még egyáltalán nem ismerik ezt a szokatlan temetkezési módot. – Mi magyarok eléggé le vagyunk maradva a nyugati temetkezési kultúrától. Ebben a kérdésben végtelenül konzervatívak az emberek hazánkban, így hiába szép a gondolat, hosszú időbe telik majd, amíg így temetnek nagyobb számban Magyarországon – mondja Tronka István, a Tronka és Társa Kft. ügyvezetője.

Horváth Sándor plébános szerint az ateistákban is ott lakozik a vágy a halhatatlanság iránt. – A nem hívő emberek keresik a fogódzókat, hogy valamilyen örök emléket hagyjanak maguk után. Erre jó példa, hogy a hamvakból már régóta készítenek gyémántot, a mostani elgondolással pedig a növényben élhetnének tovább az elhunytak – mondja a Borsnak a katolikus pap.

Az utca emberét megosztja a kérdés, van, akinek tetszik az új találmány, más hallani sem akar róla. – Nagyon szép ötletnek tartom – mondja Magyar Zoltán, aki szerint a családtagok hozzáállásától, vallásától is függ, hogy alkalmaznák-e ezt a temetési módot.

Halász Tamás is úgy érzi, rendkívül megható elgondolás ez a két spanyoltól. – Mi emberek is a természet részei vagyunk, így ebben az esetben ha elmúlik egy élet, rögtön kezdődhetne is egy új. Úgy vélem, ha nagyobb publicitást kapna a találmány, sokan választanák ezt a temetési módot. Végtelenül emberi – teszi hozzá a férfi.

Sokan arcukat nem vállalva is azt mondták, hogy tetszik nekik az ötlet, persze akadtak ellenzői is a különös temetésnek. – Mi van, ha a mag nem csírázik ki? Morbid lenne ilyenkor kivenni az urnát és új magot tenni bele – érvel Hende Júlia, aki rendszeresen jár templomba, és hisz a halál utáni életben. – Én továbbra is a temetőbe megyek ki, és a szeretteim sírjára virágot viszek.

Takács Lászlóné egy olyan megoldást látna szívesen, ahol a hagyományos temetés keveredik ezzel az új elgondolással. – Úgy vélem, minden elhunytnak kell egy fejfa, amire ráírják a nevét és a születési, valamint a halálozási évét. Emellett ha a kedvenc rózsája vagy fája is kinő, az szerintem nagyon kedves dolog – magyarázza az asszony. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145100_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Alig ismert magára: a mai napig bánja szépészeti beavatkozásait a Jóbarátok sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145738_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713569417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129520_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ettől elolvadsz: ilyen édesek Rúzsa Magdi hármas ikrei a misére ment – fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141005_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kedves párbeszédbe kezdett Kudlik Júlia és Bíró Ada

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól