Aktuális

Bándy-ügy: barátnője szerint maga alatt vágja a fát Péntek László

Létrehozva: 2013.04.04.

Benyújtotta tegnap a bíróságnak a két új tanúvallomást tartalmazó hangfelvételt Péntek László ügyvédje. Dr. Sólymos Sára a börtönben találkozott is védencével, aki cáfolja a CD-n elhangzottakat.

Pillanatnyilag egy dolog biztos: valaki nem mond igazat. Mint arról a Bors beszámolt, előkerült egy hangfelvétel, amelyen egy biztonsági őr arról beszél, hogy a gyilkosság éjszakáján látta Pécs belvárosában, a Széchenyi té­ren az egymással vitatkozó Bándy Katát és Péntek Lászlót. A férfi azt állítja, hogy meg is kérdezte a lánytól, segíthet-e, Kata azonban „elhajtotta” őt.

Dr. Sólymos Sá­ra lapunkkal közölte: tegnap személyesen találkozott a börtönben Péntek Lászlóval. – Védencem tartja magát korábbi vallomásához, azt állítja, hogy a tanú által közölt jelenet nem játszódott le a Széchenyi téren – mondta Sólymos Sára.

– Ettől függetlenül tegnap benyújtottam a felvételt a bíróságnak, most már a tanácsvezető dönt róla, hogy bizonyítékként keze­li-e – tette hozzá az ügyvéd. Péntek László élettársa, Juhász Eszter nem érti párja viselkedését. – Laci maga alatt vágja a fát – vélekedett Eszter. – Összevissza, de legfőképpen maga ellen beszél. Ő a fiam apja, három évig együtt éltem vele, nem hiszem, hogy ennyire félreismertem.

– Mindenbe belenyugszik, olyan nyugodtan beszél az egészről, mintha egy semmiségről lenne szó. Amikor azzal vádolták meg, hogy táskaszíjjal fojtotta meg Bándy Katát, akkor azt ismerte be. Aztán módosítottak a vádon, és most már arról van szó, hogy puszta kézzel fojtotta meg a lányt. Ő ezt is beismeri. Ez csak egy ellentmondás a sok közül. Csak abban bízom, hogy a másodfokú bíróság észreveszi a tisztázatlan kérdéseket és új eljárásra utasít – magyarázta.

Holnap várhatóan megszületik az elsőfokú, nem jogerős ítélet.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711704014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17074131_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711704014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711704014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek