Celeb

Bréking: nevet változtat a Republic

Létrehozva: 2013.03.29.

Miután Gizi néni, Cipő édesanyja lapunk hasábjain kérte a rajongókat, írjanak elhunyt fia zenésztársainak, hogy ne folytassák tovább Republic néven a zenélést, a zenekar megtört, és bejelentette: nevet változtatnak.

Nagy László Attila, a Republic dobosa ma a zenekar hivatalos Facebook oldalán közölte a döntésüket: “Jó reggelt Mindenkinek! Eddig a Zenekar próbált nem nyilatkozni a bulvár által folyamatosan napirenden tartott kérdésekkel kapcsolatban. Most a találgatás eljutott sajnos egy olyan szintre, amikor Nekünk is mondani kell valamit. Ezt a valamit, Mi szerettük volna a megfelelő körülmények között és Cipő temetésétől időben távol megtenni, betartva az írott és íratlan szabályokat.

Kerülni szerettünk volna mindenféle olyan helyzetet. ami méltatlan Cipő és a zenekar emlékéhez. Mégegyszer mondom, ezért hallgattunk. A Zenekar nevével kapcsolatban annyit már most mondhatok, hogy valamilyen módon megváltoztatjuk, nem az lesz, ami eddig volt. Bár hozzá kell tennem, én személy szerint nagyon sajnálom.

Nekem 23 éven keresztül csak jó emlékem fűződik hozzá, és büszke vagyok rá, hogy ebben a zenekarban zenélhettem. Ennyit most. Meg talán annyit, hogy senkit nem kívánunk a Zenekarba bevenni. Minden más információ csak találgatás. Minden fontos ügyünkről egy sajtótájékoztató keretében fogunk tájékoztatni benneteket” - írta a Republic dobosa.

Mint ismert, Cipő sok interjúban elmondta, hogy zenésztársaival megbeszélték, feloszlanak, ha valamelyikük eltávozik. „Mi akkor oszlunk fel, ha valamelyikünk kilépne, vagy ne adj Isten meghalna, ezt még annak idején megbeszéltük. Akkor viszont feloszlunk, mert senkit nem akarunk mással pótolni.” - nyilatkozta nyolc évvel ezelőtt a Hetek című hetilapnak.

Tegnap a Republic gitárosa, Tóth Zoltán jelentette be, hogy kilép a zenekarból, mert számára fontos elhunyt barátja és zenésztársa “akarata”, és tartja magát ahhoz, amit anno még közösen megbeszéltek.

Ezek szerint a többiek viszont új néven folytatják, információink szerint a frontemberi posztra Sipos F. Tamás a legesélyesebb.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711672218
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067676_auto_resized.jpg
life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711672218
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711672218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...