Celeb

Andrea barátnőiből választhat Szilveszter gazda

F. F.

Létrehozva: 2013.03.29.

A Szombat esti lázban Molnár Andrea azt ígérte, ha megnyerik a versenyt, hozzámegy feleségül. Ám meggondolta magát, most már a barátnőit ajánlaná Szilveszternek.

Tegnap délelőtt a Bors szerkesztőségében járt Szilveszter gazda és táncospárja, Molnár Andrea.

A vidám párost elárasztották az érdeklődő rajongók kérdéseikkel. Lapunk munkatársát Andi ígérete érdekelte legfőképpen.

– Mivel az utolsó helyen állunk így, pontügyileg, ezért bátran kijelenthetem, hogy ha miénk lenne ez a trófea, akkor az mondanám, hogy Szilveszter, ne keress tovább feleséget – csicseregte szombaton a kamerák előtt a táncosnő arra célozva, hogy majd ő megy hozzá feleségül.

Lilu erre viccesen reagált, szerinte az ígéret hallatán Szilveszter biztosan ezerrel szavazásba kezdett. Ám a Dózsa-tanya urának túl temperamentumos Andrea. – Szilveszter azt mondta, hogy ha én megjelenek, akkor neki vége, úgyhogy engem tuti nem venne feleségül – reagált nevetve a viccelődésre Andi.

A dolog pikantériája az, hogy a csinos, barna hajú szépség már több mint egy éve boldog párkapcsolatban él. Elmondása szerint azonban párja nem féltékeny rá, sőt jól kijön Szilveszterrel. A táncosnő szerkesztőségünkben azt is elmondta, hogyan tud segíteni a gazdának a párkeresésben. 

– Úgy értettem, amit mondtam, hogy majd én keresek neki feleséget. Vannak barátnőim, akiknek szívesen bemutatnám Szilvesztert. Azt is tervezzük már egy ideje, hogy elviszem bulizni – magyarázta Andi, akinek nagy szerepe van abban, hogy táncpartnere egyre jobban néz ki. Odafigyel a gazda külsejére, külön diétás étrendet állított össze neki. Ennek meg is lett az eredménye, Szilveszter már több mint tizenhárom kilót fogyott, mióta együtt próbálnak.

– Érzem, hogy izmosodott a combom, fogyott a hasam és már nincs tokám, ez jó érzés – lelkesedett Szilveszter, aki jelenleg még egyedülálló. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145003_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Mi baj lehet? – gondolhatta a tolató sofőr, aztán jó gyorsan kiderült, hogy mi baj lehet + fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt