Celeb

Norbi lányát kiejtette a TV2

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2013.03.25.

Schobert Laráról hiába mondta Kasza Tibi és Janicsák Veca, hogy őstehetség, a kereskedelmi csatorna szerkesztőinek mégsem volt elég jó. A válogatáson készült vi­- deója viszont óriási siker az interneten.

Schobert Lara is versenybe szállt a TV2-n hamarosan induló, Az Ének iskolája című zenei tehetséggondozó műsorban. A kilencéves kislány a szüleit is meglepte a nevezéssel, hiszen sosem mondta, hogy szívesen énekelne, sőt! A hangját sem engedte ki otthon, így a családban senki sem tudta, mire készül.

– Két hónappal ezelőtt állt elém Lara, és azt kérte, engedjem el a válogatóra – emlékszik vissza a kezdetekre Norbi. – Meglepett, azt mondtam neki, hogy énekelni sem tud, mégis mit keresne ott? Erre elindította a kedvenc dalát, lehalkította és ráénekelt. Megdöbbentett a produkciója! – mondta a büszke apa.

Schobert Norbi gyermekét hallgatva azon kezdett el gondolkodni, hogy kitől örökölhette a tehetséget, hiszen sem ő, sem Réka nem rendelkezik énekhanggal.

– Hirtelen bevillant, hogy bizony volt a családunkban zene- értő ember, konkrétan a déd­-nagyanyám testvére, Rajeczky Benjámin. Ő volt az egyik leghíresebb magyar zenekutató és oktató, Kodály Zoltán közvetlen munkatársa. Hiszek benne, hogy a lányom muzikalitása innen eredeztethető. Felvettük a dalát, amit elküldtünk a műsornak, de megmutattam Kasza Tibinek és Janicsák Vecának is, kíváncsi voltam, mit gondolnak. Mindketten azt mondták, hogy a lányomnak nem tipikus gyermekhangja van, és szerintük nagyon tehetséges. Ezt alátámasztja, hogy a 3500 indulóból az első negyvenbe jutott, ott azonban kiejtették.

A kiesés meglepő módon sem az apát, sem az énekesnőnek készülő lányát nem kedvtelenítette el.

– Most már biztos, hogy Larát nem érdekli a sport, hobbiszinten lovagol és korcsolyázik, de ő nem lesz fitneszlady. Egy szabadon szárnyaló művészlélek, aki bár már eljár énektanárhoz, de mindenféle előképzés nélkül hangszerel és dalokat ír. Támogatom őt a terveiben, örülök neki, hogy céljai vannak. Hogy sikeres énekes lesz-e, az a jövő zenéje, annyi azonban biztos, hogy már most elég komoly az érdeklődés a produkciójára. Az énekes videóját egy nap alatt 250 ezren töltötték le, nyilván azért is, mert a mi gyerekünk. De éppen ezért ilyen nézettség szerintem ennek a tévéműsornak sem jött volna rosszul – morfondírozott Schobert Norbi.

A Bors szerette volna megtudni Lara válogatásokon nyújtott teljesítményéről a TV2 illetékeseit is. A csatorna még nem szeretné nyilvánosságra hozni a bekerültek névsorát, azonban annyit elárultak, hogy nagyon magas volt a mérce.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088822_auto_resized.png
origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711633813
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711633813
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711633813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók