Aktuális

Elütötték, aztán rugdosták a földön fekvő férfit

Bors

Létrehozva: 2013.03.25.

Szóváltást követően autójukkal előbb elgázolták, majd ütötték és rugdosták a szekszárdi férfit.. Az apa és fia, illetve eddig ismeretlen társuk szombaton a belvárosban estek neki a földön fekvő embernek.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság eljárást folytat I. Rudolf 37 éves és I. Rómeó 17 éves szekszárdi lakosok, valamint ez ideig ismeretlen, Krisztián keresztnevű harmadik társuk ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt – írja a TEOL.hu.

A rendelkezésre álló adatok alapján I. Rudolf és Rómeó nevű fia, valamint ez ideig ismeretlen Krisztián nevű társuk szombaton délután Szekszárd belvárosában az utcán egy előzetes szóváltást követően hátramenetbe kapcsolva elsodorták Sz. József 45 éves szekszárdi lakost.

Ezt követően a földön fekvő sértettet több alkalommal megütötték, megrúgták, aminek következtében ő nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. Az elkövetőket a szekszárdi járőrök előállították a Szekszárdi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az eljárás szabadlábon hagyásuk mellett folyik. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek