Celeb

Meghökkentő dolog miatt perel Cicciolina

O. Zs.

Létrehozva: 2013.03.24.

Cicciolina milliókra perel két ausztrál vendéglőst, amiért éttermeik engedély nélkül viselik a nevét évek óta. Az olasz származású üzletvezető csak mosolyog a pornós reakcióján.

Húsz éven át húztak hasznot Cicciolinából saját honfitársai Ausztráliában úgy, hogy Husika csak most tudta meg: két étterem is fut a neve alatt a kenguruk földjén.

A hús- és halételekre specializálódott Cicciolina, illetve Staller Ilona nevű étteremben a művésznő aktfotói lógnak a falon. A felnőttfilmek nagyasszonya perel. 

– Kiborít, hogy meg sem kérdeztek. Ezek a ­vérszí­vók keresik a sok pénzt a nevemmel, de egy ruppót sem fizetnek nekem. Súlyos pénzeket perelek le róluk – fakadt ki a nyugdíjas expornós.

Az éttermek tulajdonosnője készséggel számolt be a Borsnak a névválasztásról.

– Annak idején itt, Ausztráliában is imádták az emberek Staller Ilonát, ráadásul ő is olasz, egyértelmű volt, hogy róla nevezzük el az éttermet.

Az elsőt 1993-ban nyitottuk, nem sokkal utána a másodikat. Nem kértünk tőle engedélyt, de szerintem nincs levédve a neve – magyarázta a főnök, aki azonban téved, tudtuk meg dr. Bacsek Györgytől.

– Ha ő nem járult hozzá, akkor perelhet. Magyarországon ha bizonyítaná, hogy ebből kára származott, akár tízmillió forintot is kaphatna – mondta az ügyvéd, de tudjuk, Ilona inkább dollárban szeretne legalább ekkora summát. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek