Aktuális

Rendőrkorrupció: titkos hangfelvételt mutattak be

P. Gál Judit

Létrehozva: 2013.03.23.

Szembesítette az ügyészség a Vizoviczki-ügyben elfogott egyik főrendőrt, Hopka Lajost egy titokban rögzített kép- és hanganyaggal – tudta meg a Bors. A felvétel egy titkos találkozón készült.

Hónapok óta kérjük, hogy tárják elénk az ügy bizonyítékait. Nemrég egy videofelvételt mutatott nekünk a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze – nyilatkozta a Borsnak Zsurkán Béla, Hopka Lajos ügyvédje.

– A felvételen Lajos látható és V. István, aki már szabadlábon védekezik. Előbb némán megmutatták a képanyagot, majd a hanganyagot hallgattuk meg. A találkozót a Nemzeti Védelmi Szolgálat rögzítette.

Mint arról már írtunk, minden idők legkomolyabb, rendőri vezetőket érintő ügyeként vonul be a honi kriminalisztika történetébe az elfogásakor negyven szórakozóhelyet tulajdonló Vizoviczki László és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) rendőrtisztjeinek ügye.

A gyanúsítottak között van az NNI speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának egykori vezetője, Hopka Lajos és a Nemzeti Nyomozó Iroda maffiaellenes főosztályának volt vezetője, Gulyás Imre is.

A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúja szerint Vizoviczki havonta fejenként több százezres, illetve milliós honoráriumot adott rendőrtiszteknek V. Istvánon keresztül azért, hogy szórakozóhelyei zavartalanul, illegális rendőri védelem alatt működjenek, a konkurens diszkókban viszont razziákat tartsanak. 

– A felvétel arról tanúskodik, hogy V. István információkért cserébe azt kérte Hopka Lajostól, hogy bizonyos szórakozóhelyeken razziázzanak – folytatta Zsurkán Béla. – Aki rendőr és megpróbál a szervezett bűnözői körökről értesüléseket kapni, tudja, hogy ilyenkor konspirálás zajlik, a másik fél is kér bizonyos szívességeket.

Ez nem azt jelenti, hogy a zsaru, amikor hallgat, vagy úgy tesz, mintha fontolóra venné, amit kérnek tőle, meg is teszi azt. Megkérdeztem az ügyészt, történt-e razzia a beszélgetést követően az említett szórakozóhelyeken. Egyértelmű nem volt a válasz a kérdésre. Ez számomra azt bizonyítja, hogy ez a felvétel nem ellenünk, hanem mellettünk bizonyíték – fejtette ki az ügyvéd. 

Százmilliókat adott, de szabad
– V. István házi őrizetét a Központi Nyomozó Főügyészség azért szüntette meg, mivel a kényszerintézkedés különös okai már nem álltak fenn az ő esetében – nyilatkozta Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője korábban a Borsnak.

V. István egyébként Vizoviczki László legbizalmasabb embere, titkára, testőre, mindenese volt. Ő a gyanú szerint 321 millió forintot kapott Vizoviczki Lászlótól az ügyben előzetes letartóztatásban lévő, magas rangú rendőrtisztek megvesztegetésére. Úgy tudjuk, V. Istvánnál elfogásakor kötegekben több tízmillió forintot találtak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713520513
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713520513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor