Aktuális

Szántóföldön és vécéajtón is megjelent Jézus

Gergály Judith

Létrehozva: 2013.03.21.

Több ezer helynek misztikus erőt tulajdonítanak. A zarándokok bámulatos gyógyulásokról, csodákról számolnak be. Sorozatunk bemutat közülük néhányat.

Az egész világ felfigyelt a Püspökladány melletti szántóföldre három éve, amikor a Google műholdas térképén Jézus arcát látták kirajzolódni ezen a területen. A felvétel csak néhány óráig volt látható, mégis felkerült több külföldi internetes oldalra, és a legnagyobb brit bulvárlap is szenzációként közölte.

A hírre Püspökladányt azonnal elözönlötték a hívők. Úgy gondolták: csoda történt. A zarándokok mécsesekkel, gyertyákkal látogatják a helyet, és órákig imádkoznak.

– Az imáim meghallgatásra találtak. Betegséget diagnosztizáltak nálam. Kértem a jóistent, segítsen, és nem kellett műtétre mennem – mondta a Borsnak az egyik hívő.

Mára megfogyatkoztak az érdeklődők. A település jegyzője a napokban azt nyilatkozta: vége a szenzációnak.

A borsonline oldalán jelent meg decemberben, hogy a 24 éves Katalin a mellékhelyiségben találkozott Jézussal. A fiatal lány elmondása szerint egy görbe éjszakát követő reggel nézett szembe vele szúrós tekintettel Jézus a vécéajtóról. Katalin először a másnaposságnak tudta be az esetet, és azonnal fotót készített az ajtóról, amin egy férfi feje látszik a fa erezetében. Máig ragaszkodik ahhoz, hogy ő Jézust látta.

Az 1256-ban felszentelt jáki templom az ország egyik legrégibb épen maradt temploma, de nemcsak emiatt keresik fel a turisták.

– Szerelmes nők zarándokhelye ez – mutatta a követ a település plébánosa, dr. Rátkai László. – Az északi fal ősi, római kori téglájáról ugyanis az a babona járja, hogy ha egy nő megkaparja, és a tégla porát a szerelme pogácsájába süti vagy belefőzi a levesébe, akkor boldog házassága lesz. Általában turisták, átutazók térnek be egy kis téglaporért.

Persze a varázslat a legenda szerint akkor nem működik, ha férfi akarja meghódítani szíve választottját, és a legfontosabb szabály: a varázs csupán akkor hatásos, ha a hölgyek a saját kezükkel kaparják ki a téglaport.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722617
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722617
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét