Aktuális

Nyaraljon Ön is Orbán Viktor kedvenc szigetén!

M. G.

Létrehozva: 2013.03.17.

Mljet szigete az Adria ékköve, az érintetlen természet imádóinak álma. A festői szépségű táj csodája pedig az a két tó a tengerben, melynek egyike édesvizû. A sziget Orbán Viktort is elvarázsolta.

Amikor a magyar kormányfő először járt ott, el volt ragadtatva a természet csodájától – mesélte Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Szövetség budapesti ­kirendelt­ségének vezetője. – Azt mondta, ha egy mód lesz rá, minden évben eltölt néhány napot Mljeten.

Nos, a minden év azért nem jött össze, a miniszterelnök viszont lapunknak megerősítette, hogy csodás hely a sziget. – Amikor először nyaraltam Mljeten, több mint egy évtizeddel ezelőtt, elbűvölő helyet ismertem meg, és a legkevesebb, amit mondhatok róla, az az, hogy Mljet az Adria gyöngye – mondta a Borsnak Orbán Viktor.

Mljet a dús, vad és eleven természet szigete, a béke és a nyugalom oázisa. Legkönnyebben a déli parthoz közeli Korcula szigetéről érhető el – hajóval. A hegyes-dombos tájak között csak néhány eldugott kis falu bújik meg. A sziget északnyugati része fokozottan védett, itt található a Mljet Nemzeti Park. Ez a sziget területének csaknem egyharmadát foglalja el, a maradék kétharmad rész a turisták által szinte teljesen érintetlen maradt. A legenda szerint itt, az egykori görög szigeten, Melitán szenvedett hajótörést Szent Pál apostol Rómába tartó útja során.

Az ókorban, a rómaiak idejében a sziget száműzetési hely volt. A Mljeten levő érintetlen őserdő egykor hemzsegett a kígyóktól, kiirtásukra a velenceiek telepítették be a kígyókat is pusztító mongúzt. Ezek a kis állatok hamarosan véget is vetettek a kígyók uralmának. Az erdő viszont maradt, s a csodás adriai szigetvilág legzöldebbjévé tette Mljetet.

A Mljet Nemzeti Park legfőbb vonzereje a sziget sarkában elterülő két tó, melyek közül a külső, nagyobb enyhén sós vizű, a belső, kisebb pedig édesvizű. A tengerrel egy keskeny csatorna köti össze őket, amelyen át dagálykor sós víz ömlik a tóba, míg apálykor édesvíz áramlik a tengerbe. A belső tó kicsi, festői szépségű szigetén áll a ­XII. századból származó Benedek-rendi kolostor, amelyet – megtartva román kori és gótikus részeit – mára korszerű szállodává alakították át.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083584_auto_resized.png
origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718412
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718412
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét