Celeb

Kórházba szállították a Republic zenészét

B. M.

Létrehozva: 2013.03.17.

Idegösszeroppanással az egyik szanatóriumba szállították a napokban Szabó Bundás Andrást, aki tizennyolc éve zenél az együttessel. A hegedűs azt mondta a Borsnak, nagyon megviselte Cipő halála.

A Bors az egyik szanatóriumban érte utol Szabó Bundás Andrást, a napokban tragikusan fiatalon elhunyt Cipő zenésztársát, akit idegösszeroppanással szállítottak kórházba. – Ez így elég erős... De valóban, idegkimerültség miatt vagyok most itt – mondta telefonon a betegágyáról a zenész.

– Van egy nagyon ritkán visszatérő depressziós betegségem, és ez most Cipő halála miatt kijött. Mélyen megviselt ez az egész – tette hozzá András, aki mondhatni a Republic része. Már tizennyolc éve koncertezik a zenekarral. Így emlékszik a kezdetekre. – Anno még Patai Tamás (a Republic gitárosa – a szerk.) kért fel arra, hogy hegedüljek az egyik nótájukban.

A lemezfelvételen, a stúdióban, ahogy visszahallgattuk a dolgokat, Cipőnek megtetszett a játékom, és ahogy ott nyüzsögtem, megkérdezte, lenne-e kedvem a koncerteken fellépni. Szerintem csak egy hirtelen ötlet volt ez a részéről, de gyakorlatilag attól kezdve közösen dolgoztunk, és egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány koncertről hiányoztam – mondta a kezdetekről a zenész, akinek egyébként saját együttese is van, a Gépfolklór.

Szabó András sosem felejti el az utolsó találkozásokat Cipővel. – Szilveszterkor játszottunk együtt utoljára. Aztán legközelebb január elején találkoztam Cipővel a Kossuth klubban. A hangmérnökünknek fia született, ő hívta meg a zenekar tagjait, hogy koccintsanak egyet az újszülött egészségére. Amikor megláttam Cipőt, megijedtem. Láthatóan borzasztóan legyengült testileg és lelkileg is.

Ő mindig jól tartotta magát, de a betegsége miatt be kellett volna tartania olyan szabályokat, amelyeket nem mindig tudott. Többet kellett volna aludnia, le kellett volna tennie a cigarettát, de nem tudta. Legközelebb már csak egy tévéfelvételen találkoztunk... Cipő temetésén szeretnék ott lenni – tette hozzá mélységes szomorúsággal a hangjában András, a "8. Republic".

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089517_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...